Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titokban lopták ki Szaddámot Irakból

Tavaly decemberi elfogása után helikopterrel először egy amerikai repülőgép-hordozóra vitték, ahol hosszas kihallgatásnak vetették alá. Ezután vitték Katarba, anélkül, hogy az emírség uralkodóját vagy az ország titkosszolgálatát erről értesítették volna - áll a The Independent forrásmegjelölés nélkül közölt értesülésében.


Dátum: 2004-04-07 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:09.660516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Katarban őrzik Szaddám Huszein volt iraki diktátort - írta a szerdai The Independent. A liberális brit napilap szerint Huszeint az öbölbeli arab ország egyik amerikai légi támaszpontján - a legnagyobb közel-keleti amerikai katonai létesítmény területén - tartják fogva.

Tavaly decemberi elfogása után helikopterrel először egy amerikai repülőgép-hordozóra vitték, ahol hosszas kihallgatásnak vetették alá. Ezután vitték Katarba, anélkül, hogy az emírség uralkodóját vagy az ország titkosszolgálatát erről értesítették volna - áll a The Independent forrásmegjelölés nélkül közölt értesülésében.

A lap szerint az amerikaiak továbbra sem mondanak semmit Szaddám Huszein hollétéről, és Irakban általános az a vélemény, hogy a volt diktátort Irakban, Tikrit közelében, egy amerikai támaszponton őrzik.

A mind fejlettebb módszereket alkalmazó gerillahadviselés terjedésével azonban az amerikaiak aggódni kezdtek, hogy a felkelők esetleg megpróbálkoznak egy látványos szabadító akcióval, ezért született döntés Huszein Katarba szállításáról - írta az iraki háborút egyébként erősen ellenző liberális brit napilap.

A cikk szerint a nemzetközi jog és a genfi konvenció megengedi, hogy valamely megszálló hatalom az általa őrzött hadifoglyokat más országokba vigye hazájukból. Az amerikaiak ezért nyilvánították - még amerikai politikai körökben és az új iraki vezetésen belül is meglepetést keltve - szinte azonnal hadifogolynak az elfogott egykori iraki elnököt - írta a The Independent.

A lap szerint Huszein kihallgatása eddig kevés érdemi eredménnyel járt, a volt diktátor az őt faggató "FBI-CIA csoportnak" rendre a hajdani iraki kormányálláspontot ismételgeti az iraki-iráni háború, a kuvaiti invázió vagy az ENSZ-szankciók ügyében.

A brit lap forrásai szerint valószínűtlen, hogy Szaddám Huszeint - és szintén elfogott egykori miniszterelnök-helyettesét, Tarik Azizt - a novemberi amerikai elnökválasztás előtt átadnák a háborús bűnösök felelősségre vonására Irakban életre hívott törvényszéknek. Mindkét volt vezető ugyanis "kényes információkkal" bír arról, hogy az Egyesült Államok a 80-as években milyen mértékben támogatta a iraki rezsimet, és a perben, a maguk védelmében nyilván részletekkel szolgálnának "erről az egykor szoros viszonyról" - áll a cikkben.

ma.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek