Colin Powell bírálja az EU politikusait
Az amerikai külügyminiszter egy szombati interjúban bírálta a nyugat-európai vezetőket, azzal vádolva őket, hogy élesen támadják az Egyesült Államokat a terrorizmus ellen indított harca miatt.
Dátum: 2002-05-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:57.952806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Colin Powell néhány nappal azelőtt nyilatkozott több európai újságnak, köztük a brit Guardiannek, hogy George Bush amerikai elnök európai körútra indul. A politikus szerint igen sikeres volt az amerikai külpolitika a Bush-kormányzat idején, ellentétben az uralkodó európai állásponttal.
A külügyminiszter védelmébe vette az amerikai elnöknek az év elején tett kijelentését, amelyben a gonosz tengelyének nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát. Bush kijelentését akkoriban hevesen bírálta néhány európai vezető.
A minősítést követően bírálatáradat zúdult Washingtonra, pedig az elnök igen bölcsen ragadta meg ezt a problémakört, és lám, Észak-Korea most már párbeszédet kíván folytatni az Egyesült Államokkal. Az irakiak is úgy tesznek, mintha jobban viselkednének - mondta Powell.
Az amerikai diplomácia vezetője foglalkozott az amerikai sajtóban egyre inkább megjelenő Európa-ellenes hangokkal is. Mint mondta: Európában egyesek igen gyorsak abban, hogy hibát találjanak bármilyen amerikai álláspontban, amiről Washingtonban úgy vélik, hogy az helyes. Az Európa-ellenesség ennek a jelenségnek a szavakban megjelenő válaszreakciója.
A Reuters anyagában kiemelte, hogy Berlinben, ahol Bush jövő szerdán megkezdi európai körútját, a városi tisztviselők heves tüntetésektől tartanak. Az amerikai elnök Németországon kívül Oroszországba, Franciaországba és Olaszországba látogat.