Mégsem öngyilkos lett Kurt Cobain
A tegnapi nap ünnepelték világszerte a Nirvana rajongói a banda frontembere, Kurt Cobain halálának a 10 éves évfordulóját. A kábítószerfüggő zenész holttestére 1994. április 8-án találtak a barátai, de az orvosszakértő szerint már 5-én érhette a halálos lövés.
Dátum: 2004-04-07 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:11.510768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez idáig is reppentek fel olyan pletykák, hogy nem a rocker sütötte el a fegyvert, hanem valaki más gyilkolhatta meg. A tegnapi nap során New York-ban egy sajtótájékoztató keretein belül mutattak be egy könyvet, melynek szerzői azt állítják, hogy Cobain özvegyének, Courtney Love-nak is köze lehet a dologhoz. Max Wallace és Ian Halperin szerint képtelen lett volna meghúzni a ravaszt a rocker, hiszen rengeteg heroint találtak a vérében. Ráadásul a fegyveren soha nem találtak egyértelmű ujjlenyomatokat. A szerzők továbbá megkérdőjelezik a Cobain által hátrahagyott búcsúlevél hitelességét.
holgyforum.hu - fideszfrakcio.hu