Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalmiákszeszt szállító teherautó borult fel

Egy szalmiákszeszt szállító kamion borult fel csütörtök délelőtt a 62-es főút székesfehérvári szakaszán, egy embert kórházba szállították, de a korábbi tájékoztatással szemben mégsem evakuálnak - közölte a rendőrség és a tűzoltóság az MTI-vel.


Dátum: 2004-04-08 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:15.870932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Becslések szerint háromezer liter szalmiákszesz folyt ki a raklapokon lévő tartályokból az úttestre. A vegyi anyag párologni kezdett és a káros anyagot szállító felhő elindult az ipari övezet felé - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes hozzátette: a vegyi anyag belégzése súlyos károsodást okozhat. A rendőrség arra kéri a környéken élő lakosokat, hogy az ajtókat, ablakokat csukják be és ne menjenek ki az utcára.

Pavelcze László, a városi tűzoltóság szóvivője elmondta: az első közléssel ellentétben mégsem evakuálnak a környéken. Egy embert azonban mérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

Összesen négy darab egy köbméteres tartály borult fel, amelyből kettő teljesen kifolyt, egy megsérült, egy pedig ép maradt. A tűzoltók védőfelszerelésben vízsugárral próbálják megkötni a mérgező gázt - tette hozzá. A rendőrség a 62-es főút ezen szakaszát lezárta, a forgalmat eltereli. Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta: a mentés várhatóan a déli órákig is eltart.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek