Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetiségek színházi találkozója

Tizenkét kisebbség összesen tizenhét produkcióval szerepel a magyarországi nemzetiségek második színházi találkozóján, Budapesten - közölték a szervezők csütörtökön tartott sajtótájékoztatójukon. A Thália Színházban április 16-án kezdődő egyhetes színházi találkozó jelmondata: "a magyarországi nemzetiségek köszöntik az Európai Uniót" - mondta a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, hozzátéve, a tavalyi bemutatkozás komoly és pozitív visszhangot váltott ki.


Dátum: 2004-04-08 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:19.367140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt bizonyítja, hogy az idei eseményen sokkal többen vesznek részt és az minőségileg is gazdagabb - jegyezte meg Heizer Antal.

Mint elmondta: 11 évvel ezelőtt, az akkori Nemzeti Színház direktora, Ablonczy László kezdeményezésére szervezték meg az első nemzetiségi színházi napokat.

Lásztity Péró, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja arról beszélt, hogy bár az előző évinél mostohábbak az anyagi kondíciók, a közalapítvány fontosnak tartja az esemény megrendezését.

Szavai szerint az nemcsak az anyanyelvápolás szempontjából fontos. A színház közösségteremtő, összetett művészet és "ezzel a sokszínűséggel mintegy kifejezője az európai eszméknek is" - tette hozzá.

Frigyesi András, a találkozó programigazgatója elmondta, hogy a nemzetiségi társulatok azonos gondokkal küzdenek. Szavai szerint hiányzik az együttesek "fix bázisa", a megfelelő infrastruktúra, a kiegyensúlyozott anyagi támogatás.

A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány fő szervezésében lezajló találkozó fellépői között lesz például a Vertigo Szlovák Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a gyulai Román Amatőr Színjátszó Kör, a Pécsi Horvát Színház, a Budapesti Német Színház, valamint az ukrán színház.

A programban helyet kap a magyarországi anyanyelvű etnikai színjátszás helyzetével foglalkozó eszmecsere.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek