Lengyelországban letartóztatják a minisztériumi adatlopókat
A lengyel belbiztonság őrizetbe vette a varsói műszaki egyetem egyik diákját, aki valószínűleg megvételre ajánlotta több szerkesztőségnek a lengyel külügyminisztériumból kicsempészett számítógép-merevlemezeket. Ezt Andrzej Barcikowski, a belbiztonsági ügynökség (ABW) főnöke közölte a szejm külügyi bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén.
Dátum: 2004-04-08 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:21.163804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy őrizetbe vették a külügyminisztérium egy műszaki munkatársát is, aki a lemezeket onnan kivitte. A varsói ügyészség péntekig döntést hoz arról, hogy vádat emel-e a két személy ellen.
Az eddigi vizsgálatok szerint a külügyminisztérium említett munkatársa a merevlemezeket egy használt számítógépes alkatrészeket forgalmazó cégnek adta el darabonként 10 zlotyért (530 forint). Barcikowski hangsúlyozta, hogy az illetőt anyagi haszonszerzés motiválta, nem állapíthatók meg politikai, kémkedési vagy egyéb megfontolások. Az is kevéssé valószínű - mondta -, hogy a merevlemezeken tárolt információk, melyek között titkos és bizalmas jelölésűek is voltak, a NIE című hetilapon kívül más lapok szerkesztőségébe is eljuthattak volna, illetve hogy róluk másolatok készültek volna.
Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter arról biztosította a bizottság tagjait, hogy az ország nemzetközi szervezetekben - különösen az EU-ban és a NATO-ban - való tagságával kapcsolatos titkos információkat külön eljárások szerint kezelik, és ezeket nem szegték meg a minisztériumban. A merevlemezeken voltak ugyan titkos információk, de ezek többsége még az ilyen információk védelmét szolgáló törvény elfogadása előtti időkből származik.
Közölte azt is, hogy a minisztériumban megállapították az ilyen adatok kezeléséért felelős személyek körét, és egyes esetekben le fogják vonni a szükséges konzekvenciákat. Két igazgatót már el is bocsátottak.
A NIE című hetilap hétfői számában nyilvánosságra hozta, hogy birtokában van a külügyminisztérium 12 merevlemeze, melyeken 1992-2004 közötti dokumentumok találhatók, köztük a külképviseleteken dolgozó hírszerzési tisztek tevékenységének elvei, a külügyminisztérium épületeinek biztonsági szabályai vagy a kormányőrség tisztjeinek adatai.
A botrány miatt a külügyminiszter még aznap bejelentette lemondását, amelyet azonban a miniszterelnök nem fogadott el.
MTI - fideszfrakcio.hu