Persányi ellentmond Juhásznak
Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szerint a biztonságpolitika és a környezetvédelem szempontjából egyaránt fontos, hogy minél előbb végleges döntés szülessen a NATO-radarberuházásról. A szakminiszter mindazonáltal úgy tartja továbbra is, a Zengőn nem szabad lokátor-állomást építeni.
Dátum: 2004-04-08 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:24.493854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Két héten belül megalakul az a szakértőkből álló bizottság, amelynek feladata a természeti értékek figyelembe vételével a lehetséges alternatívák kidolgozása, az ezzel járó kalkulációk elvégzése" - mondta el a környezetvédelmi miniszter Pécsváradon, a Zengőalja Kistérségi Területfejlesztési társulás ülésén.
Közölte: azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a testület munkájához mennyi idő szükséges, és azt sem, milyen eredménnyel jár, de az biztos, hogy a Zengőn mindaddig szüneteltetik a munkálatokat, amíg nem kerül pont az ügy végére.
Persányi Miklós megjegyezte: a NATO-nak az a fontos, hogy a magyar légtér védelme biztosított legyen, személy szerint ugyanakkor örülne, ha nem a Zengőn épülne lokátor. Helyette két alternatíva is kínálkozik, az egyik a Hármashegy, a másik a Tenkes, de tudni kell, hogy az eredeti tervek módosítása jelentős többletköltségeket vonhat maga után.
A szakminiszter álláspontja alapján a mecseki lokátor nem politikai kérdés, a beruházás egy több cikluson átívelő folyamat eredményeként valósulna meg, bizonyos elemei azonban ütköznek egymással.
Örömét fejezte ki, hogy az emberek szemléletének változásával a környezetvédelmi értékek olyan fajsúlyosak lettek, amely nemcsak civil és természetvédő szervezeteket, hanem állampolgárok szélesebb tömegeit is megmozgatják, összefogásra késztetik Magyarországon.
Wekler Ferenc, a társulás elnöke, egyben az Országgyűlés szabad demokrata alelnöke az ülésen azt hangoztatta, hogy a beruházás nem volt kellően előkészített, tervezésénél nem vették figyelembe a helyi, közösségi érdekeket.
Hozzátette ugyanakkor: továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a tiltakozó akciókat a polgári körök generálták, a demonstrációkat szervezők közül pedig többen korábban döntéshozó pozíciókban voltak az érintett települések képviselő testületeiben.
Az ülést követően Persányi Miklós a félbeszakított építkezés helyszínére látogatott, hogy az eddig elvégzett munkálatokról, azok környezetre gyakorolt hatásáról vizsgálódjon.
MTI - fidestfrakcio.hu