Meciar azt hiszi, nem szigetelte el Szlovákiát
A szlovákiai elnökválasztás második fordulójába bekerült Vladimír Meciar csütörtökön elutasította azokat a nyugati bírálatokat, amelyek szerint autokrata kormányfő volt, és kormányzása idején országa diplomáciailag elszigetelődött.
Dátum: 2004-04-08 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:26.282246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meciar első helyen végzett az elnökválasztás első, múlt szombati fordulóján. Kampánya során elismerte, hogy a múltban követett el hibákat, de azt hangoztatta, hogy megváltozott.
Csütörtöki televíziós interjújában viszont visszanyerte régi harcias hangulatát, s kijelentette, kormánya nem hibázott, amikor késleltette Szlovákia NATO- és EU-tagságát.
"Ez tiszta hazugság, de a hazugság igazsággá változott, és úgy él, mintha igazság lenne" - mondta a volt kormányfő a TA3 hírtelevízióban, amikor megkérdezték, sajnálja-e, hogy Szlovákia miniszterelnöksége idején elszigetelt volt.
"Milyen intézmény és milyen állam, milyen kormány vagy kormánytag mondta valaha is, hogy Szlovákiát kizárták a folyamatból.
Minket soha sem zártak ki, és mi soha nem voltunk diplomáciai elszigeteltségben" - tette hozzá.
Meciar miniszterelnöksége idején Szlovákiát számos bírálat érte az Európai Unió és a NATO részéről az emberi jogok terén tapasztalható hiányosságok miatt, és Pozsony kimaradt az 1999-es NATO-bővítésből is. Meciar ezzel kapcsolatban megjegyezte: a NATO vezetői azt mondták, Szlovákiát továbbra is várják a következő bővítési fordulóban, s az országnak így több ideje volt a
felkészülésre.
A második fordulóban Vladimír Meciarral egykori szövetségese, Ivan Gasparovic volt házelnök, Meciar pártjának, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) az egykori második embere mérkőzik meg az államfői tisztért.
MTI - fideszfrakcio.hu