Kivonulásra szólították fel a spanyolokat
A spanyol csapatok iraki és afganisztáni kivonására felszólító ultimátumot talált a rendőrség a madridi lakás romjai között, amelyben feltételezett terroristák robbantották fel magukat - jelentette az Europa press hírügynökség csütörtökön.
Dátum: 2004-04-09 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:28.644475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés szerint a videofelvételen három, állig fegyverzett arab férfi olvas fel egy nyilatkozatot, amelyben felszólítják Spanyolországot, hogy egy héten belül vonja ki csapatait Irakból és Afganisztánból. A hírügynökség szerint a felvételt vélhetően a márciusi madridi robbantásokkal gyanúsítható, feltételezett terroristák rögzítették, mielőtt felrobbantották magukat április 3-án, a rendőrségi ostrom során. A nyomozáshoz közel álló források szerint a lakásban talált robbanószerkezetek és robbanóanyag alapján feltételezhető, hogy a feltételezett terroristák több merényletet is terveztek Spanyolországban a húsvéti ünnepek idejére. Hasonló fenyegető videofelvételt találtak egy madridi mecsetnél néhány nappal a március 11-i, 191 halálos áldozatot követelő robbantások után.
MTI - fideszfrakcio.hu