Megkezdődtek a húsvéti szertartások a Vatikánban
A Vatikánban megkezdődtek a húsvéti szertartások. II. János Pál pápa a Szent Péter bazilikában szentmise keretében emlékezett meg az utolsó vacsoráról. Ma ugyanitt lesz a nagypénteki istentisztelet.
Dátum: 2004-04-09 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:30.606549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 83 éves egyházfő nevében a szentatya közeli munkatársai mosták és csókolták meg 12 idős pap lábát, és ezzel emlékeztek az utolsó vacsora eseményeire. A szertartáson a pápa homíliájában Jézus kínszenvedésére és halálára emlékeztetett, felhíva a figyelmet arra, hogy Isten Fia szeretetével és keresztáldozatával megszabadította a bűntől az emberiséget. Az utolsó vacsorán Jézus Istennek ajánlotta fel testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt, amelyet apostolainak adott táplálékul, megparancsolva nekik és utódaiknak a papságban, hogy ők is ezt cselekedjenek.
A csütörtök esti szertartáson a hívők és a főpapok sokasága mellett részt vettek a vatikáni diplomáciai testület képviselői is. A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet 325 óta a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon tartanak. A pápa a húsvéti ünnepségsorozat keretében vasárnap déli miséjében mondja el az Urbi et Orbi üzenetét a városnak és a világnak.
hirtv - fideszfrakcio.hu