Megemlékezések a magyarországi holokauszt évfordulóján
A magyarországi holokauszt, a zsidóság gettóba zárásának 60. évfordulója alkalmából csütörtökön avatják fel a budapesti Holokauszt Emlékközpontot; ezzel egyidejűleg nyílik meg Auschwitzban az új magyar állandó kiállítás, míg Jeruzsálemben és Washingtonban megemlékezést tartanak.
Dátum: 2004-04-13 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:38.422184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti emlékközpontot Mádl Ferenc köztársaság elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök adja át, az eseményen jelen lesz Móse Kacav, Izrael Állam elnöke.
A IX. kerületi Páva utcai intézmény időszaki kiállítással nyílik meg, a tárlaton az Auschwitz Album fotói tekinthetők meg, a képek 1944-ben készültek, egy magyarországi, kárpátaljai transzport sorsát dokumentálják. A 235 képből 150-et állítanak ki, a többit számítógépen teszik megtekinthetővé.
Az Auschwitz Album eredeti példányát az izraeli elnök néhány napra magával hozza Budapestre. Az évforduló alkalmából megjelent a kötet magyar kiadása a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában.
A hivatalos megnyitó másnapján, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján, április 16-án zárt körű megemlékezést tartanak a vészkorszak legidősebb, még élő üldözöttei és az embermentők számára a központban. Az eseményen jelen lesz Demszky Gábor főpolgármester.
Az intézmény pénteken délben nyitja meg kapuit a látogatók előtt és vasárnap este hat óráig éjjel-nappal, folyamatosan nyitva tart.
A három nap alatt folyamatos névolvasás keretében mintegy hatvanezer áldozat nevét olvassák fel egymást váltva az önként jelentkező megemlékezők.
Az emlékközpont több dokumentumfilmet is bemutat majd. A Magyar Posta a holokauszt 60. évfordulójára bélyeget bocsát ki, amelyet a megnyitó napjaiban a kihelyezett alkalmi postahivatalban elsőnapi bélyegzéssel lehet megvásárolni.
Auschwitzban Az elárult állampolgár című új magyar állandó kiállítást csütörtökön Magyar Bálint oktatási miniszter nyitja meg.
A tárlat kilenc téma köré szerveződik: "Minden tizedik, minden harmadik; Munkaszolgálat; Jogfosztás-kifosztás; Német megszállás; Deportálás; Auschwitz; Roma holokauszt; Az embermentés; Egy túlélő kettős fényképe.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a budapesti Wallenberg-emlékparkban tart megemlékezést.
"A holokauszt Magyarországon - 60 év után európai perspektívában" címmel pénteken háromnapos nemzetközi tudományos konferencia kezdődik a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozáson Randolph L. Braham professzor, az egyesült államokbeli Rosenthal intézet igazgatója tart nyitó előadást Gondolatok a magyarországi holokausztról hatvan év után címmel.
A Terror Háza Múzeum a holokausztban meggyilkolt 1,5 millió európai és 190 ezer magyar gyermeknek állít emléket Hetedíziglen című időszaki tárlatával, amelynek megnyitójával egyidejűleg, kedden gyertagyújtással egybekötött kegyeleti megemlékezést tartanak az intézmény előtt.
A Magyar Nemzeti Filmarchívum A soá napjai címmel szervez vetítéssorozatot; a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban keddtől öt napon át a holokauszt témáját feldolgozó, bemutató filmeket játszanak.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerdán A kifutópálya című német film magyarországi premierje és a Zsidó síremlékek Budapesten című album bemutatója köré szervezett programmal emlékeznek meg a holokauszt 60. évfordulójáról. Az eseményen Boross Péter volt miniszterelnök köszönti a megjelenteket, a kötetet Schiffer János főpolgármester-helyettes mutatja be.
Szombaton magyar csoport indul Az élet menete elnevezésű, évente megrendezett megemlékezésre Auschwitzba. A háromnapos eseményen először vesznek részt szervezetten magyarok, hozzávetőlegesen nyolcszázötvenen utaznak Magyarországról Lengyelországba. A helyszínen 49 országból több mint hétezren lesznek jelen, s teszik meg gyalogosan a három kilométeres távolságot Auschwitztól az egykori birkenaui táborig.
A Magyar Kulturális Alapprogram a kisközösségek helyi megemlékezéseire százmillió forintos keretet különített el. Pályázatuk alapján több mint hetven település kapott támogatást. Több helyen emlékművet állítanak illetve újítanak fel.
MTI - fideszfrakcio.hu