Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bugár Béla a lemondást ajánlja Dzurindának

Ha Mikulás Dzurinda az Európai Unióhoz való csatlakozás másnapján, 2004. május 2-án lemondana miniszterelnöki posztjáról, azzal elősegítené Szlovákia politikai stabilizálódását - mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.


Dátum: 2004-04-13 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:39.378027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Távozásával a jelenlegi kormánykoalíciónak és önnön pártjának is esélyt teremtene ahhoz, hogy további elvtelen alkuk nélkül befejezze a reformokat, önmaga előtt pedig megnyitná az utat, amelyen később méltósággal, hiteles politikusként térhetne vissza a közéletbe - fejtette ki egyértelműen véleményét egy frissen megjelent könyvben.

A Dzurinda vezette koalíciós kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, aki egyben a szlovák parlament első alelnöke, ennél árnyaltabban ugyan, de már korábban is többször jelezte, hogy a tartós válsággal küszködő kormány fejének távoznia kellene.

Az Olyan országban élek...című "beszélgetőkönyvet" az ismert pozsonyi Kalligram kiadó két nyelven, magyarul és szlovákul jelentette meg. A Bugárt kérdező Szigeti László, a Kalligram alapítója és felelős kiadója 2002 szeptembere és 2004 februárja között tett fel folyamatosan kérdéseket Bugárnak. A szlovákiai magyar politikus számos olyan időszerű - múltba visszanyúló és jövőbe tekintő - kérdésről fejti ki véleményét, amely alapvető vonatkozásokban érinti a szlovákiai magyar kisebbség sorsát, az Európai Unió küszöbén álló Szlovákia helyzetét.

A Bugár Béla két parlamenti felszólalását és egy külföldi konferencián elhangzott előadását is tartalmazó, a "magyarokról és szlovákokról, mulasztásokról és lehetőségekről" alcímmel megjelent könyvet kedd este a pozsonyi Zichy-palotában, április 21-én pedig a budapesti Szlovák Kulturális Intézetben mutatják be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek