Újabb pert nyert a Fidesz: megsértették Áder János személyiségi jogait
A mai napon ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság, dr. Áder János felperesnek Maurer János alperes ellen személyiségi jogok megsértésének megállapítása tárgyában indított perében. Az ítélet jogerős.
Dátum: 2004-04-13 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:42.570194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes, mint Csorna város helyi képviselő-testületének tagja, a képviselő-testület 2003. szeptember 18. napján tartott ülésén megsértette dr. Áder János becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy felperes személyét a csornai határőrlaktanya értékesítése tekintetében "spekulációval, átjátszással és umbuldával" hozta összefüggésbe.
Az Ítélőtábla kötelezte alperest, hogy a városi képviselő-testület ülésén ismertesse az ítélet jogsértést megállapító részét, kötelezte továbbá a jogsértő magatartás abbahagyására, illetve eltiltotta a további jogsértéstől, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kötelezte az alperest.
Az ítélet jogerős.
fideszfrakcio.hu