Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre többen sírják vissza a német márkát

Csaknem öt hónappal a közös európai fizetőeszköz hivatalos bevezetése után a németek körében kiábrándultság lett úrrá, és egyre többen sírják vissza a német márkát - derül ki egy kedden közzétett közvélemény-kutatás eredményéből.


Dátum: 2002-05-21 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:00.975598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Allensbach Intézet által végzett reprezentatív felmérés tanúsága szerint a megkérdezettek 54 százaléka szeretné, ha ismét a márka volna a hivatalos fizetőeszköz. Nem táplál ilyen vágyat magában a németek 37 százaléka, míg 9 százalék nem tudott egyértelműen állást foglalni.

Még rosszabb az euró megítélése a keleti országrészben, az egykori NDK területén. Itt a megkérdezettek 60 százaléka "sírja vissza" a német márkát. A májusi adat jelentős növekedést mutat a márciusi értékhez képest, akkor ugyanis a keletnémeteknek még csupán 46 százaléka követelte vissza az euró helyett a márkát.

A nosztalgia egyik összetevője éppen a viszonylag egyszerű átváltási kulcs (1 euró hivatalosan 1,95583 márkával egyenlő). Január elseje óta a németeknek nagyjából kettővel kell megszorozni a hivatalos árakat ahhoz, hogy viszonyítani tudjanak a "békeidők" áraihoz. Mint a felmérés kiderítette, 81 százalékuk csakugyan minden árat átszámol fejben márkára, mielőtt vásárlásra szánja el magát.

A szándékon azonban többnyire nem is jutnak túl, ami az egyértelműen kimutatott árdrágításoknak "köszönhető", amelyeket maga Gerhard Schröder kancellár is szóvá tett a ZDF televíziónak adott múlt heti interjúban. Egy másik felmérés tanúsága szerint ugyanis a tartós fogyasztási cikkek terén bekövetkezett áremelés arra készteti a németek zömét, hogy későbbre halassza az idei évre tervezett beszerzéseit. Vagyis a belső fogyasztás, amely eddig is csak másodhegedűs volt az export mögött, aligha adhat idén jelentős lendületet a német gazdaság konjunktúrájának.

Kapcsolódó elemek