Újból Gyergyóba készül a Bozsik Yvette Társulat
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli az idén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió társulata, nyáron háromnapos ünnepséggel kíván erről megemlékezni, s ez alkalomból a városba várják a világhírű Bozsik Yvette Társulatot - olvasható az erdélyi Krónika szerdai számában.
Dátum: 2004-04-14 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:51.606411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1984-ben Bocsárdi László - jelenleg a sepsiszentgyörgyi színház rendezője - által alapított színház rangos, nem hivatásos, alternatív, kísérleti színházként vált ismertté és elismertté a magyar és a román színjátszásban.
Nyáron háromnapos ünnepség keretében emlékeznek meg az évfordulóról. A Figura-születésnapra a társulat valamennyi volt munkatársát Gyergyószentmiklósra várják, hiszen az "ősfigurások" egy része ma már más színházakban dolgozik igazgatóként vagy művészeti vezetőként. Száznál is több résztvevőre számítanak a szervezők. Az ünnepségen fellép a Gyergyóba immár harmadszorra visszatérő, világhírű Bozsik Yvette Társulat, amely ezúttal a Csoportterápia táncszínházi produkciót mutatja be.
A születésnap támogatására érkező pályázati és támogatási összegek függvényében romániai színházi társulatok meghívását tervezik, koncerttel is várják a közönséget. A költségekhez eddig Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ egyaránt hozzájárult.
MTI - fideszfrakcio.hu