Duna Televízió: két hét múlva dönthetik el, mikor tárgyalnak az elnökválasztásról
Két hét múlva szavaz munkatervéről a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, ennek részeként határoznak arról is, mikor foglalkozzanak az elnökválasztás kérdésével - közölte a testület vezetője szerdán.
Dátum: 2004-04-14 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:52.194554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Konszenzust, kompromisszumot keresünk folyamatosan" - felelte Bíró Sándor arra a kérdésre, megegyeztek-e már a testület tagjai abban, új pályázatot írnak ki, vagy kezdeményezik az elnök mandátumának meghosszabbítását.
Pekár István január végén még korainak nevezte a megbízatásának esetleges meghosszabbításával kapcsolatos kérdést az MTI-nek, annyit azonban elmondott, hogy ha felkérik, vállalná újabb négy évre a tisztség betöltését.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény szerint a részvénytársaság elnökét a pályázat alapján titkos szavazással választja négy évre a kuratórium, amelynek elnöksége a megbízatás lejártát megelőzően százhúsz nappal, az elnöki megbízás egyéb okból történő megszűnése esetén azt követően legkésőbb tizenöt nappal pályázatot köteles meghirdetni. A részvénytársaság elnökének megbízatását a kuratórium egy ízben pályázat kiírása nélkül meghosszabbíthatja a megbízatás lejártától számított további négy évre.
Pekár István akkori alelnököt - tizenkét pályázó közül, 23 szavazattal, három ellenében - 2000. szeptember 22-én választotta a Duna Televízió Rt. vezetőjévé az intézmény működését felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma. A döntéshozatal azért vált szükségessé, mert hivatali elődje, Sára Sándor megbízatása június 30-án lejárt.
Kisfalviné Ortutay Mária kuratóriumi elnök akkor úgy nyilatkozott, Pekár István pályázata azért kapta a legmagasabb elismerést, mert a kuratórium tagjai úgy látták, hogy az eddigi alelnök a közönség körében nézettebbé teheti a csatornát a Duna TV kulturális és szellemi értékeit megtartva, de azokat mindenképpen kiszélesítve.
MTI - fideszfrakcio.hu