Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsalással gyanúsítják Sas Józsefet

Több száz millió forintos adócsalással, és okirat-hamisítással gyanúsítják a Mikroszkóp Színpad igazgatóját - tudta meg a HavariaPress. A nyomozás eddigi adatai szerint Sas József a Mikroszkóp Színpadot működtető közhasznú társaság nevében kötött szerződést egy ismerőse vállalkozásával arról, hogy a kht. átadja a színházzal kapcsolatos, az előadások lebonyolításához szükséges jogokat a vállalkozásnak. A jogokat átvállaló gazdasági társaság ugyanakkor megbízta Sas Józsefet, hogy ő képviselje a céget.


Dátum: 2004-04-14 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:56.437616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vállalkozás a tévétársaságoktól és más szervezetektől befolyó bevételt fiktív számlákkal kompenzálta, hogy így kerülje el az esedékes adók megfizetését. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a fiktív ügyletek legalizálásáért a vállalkozás vezetője tíz százalék körüli jutalékot kaphatott.

A gyanúsított ügyvédje, Zamecsnik Péter sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírügynökség értesüléseit, és nem kívánt nyilatkozni az ügyről. Az ORFK részéről ugyanakkor a hírügynökség kérdésére megerősítették, hogy a színigazgatót gyanúsítottként hallgatták ki, négy rendbeli adócsalás és folytatólagosan elkövettett magánokirat-hamisítás miatt. Sas József a rendőrségen nem kívánt vallomást tenni.

HavariaPress - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek