Kampánynyitó nagygyűlés Zalán
Tízmillió magyar állampolgár sorsának jobbra fordítását, és a határon túl élő magyarok érdekeinek képviseletét tartják legfontosabb feladatuknak a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltjei. Egyebek között erről is beszélt keddi zalai kampánynyitó nagygyűlésén Schmitt Pál, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke, az európai választási lista vezetője.
Dátum: 2004-04-14 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:57.609325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, ez lesz az első olyan európai parlamenti választás, amikor a Jalta után megosztott, ám most újra egyesülő Európa 25 tagállamának polgárai közösen döntenek képviseletükről. Ez a választás nem a hatalomról szól, mondta a listavezető, de nem mindegy, melyik politikai erő hány képviselőt küldhet majd az Európai Parlamentbe. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz mandátumhoz jutó jelöltjei az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának tagjai lesznek, s ez komoly előnyt jelenthet a nemzeti érdekek érvényesítésében.
A Fidesz, tette hozzá, emberközeli, etikus, tiszta, elvont közjogi kérdések helyett az otthont, a munkát és a biztonságot középpontba állító kampányt kíván folytatni. Különösen fontos ez azért, mert hazánkban 4 millió ember minimálbérből, átszámítva mindössze 185 euróból él. Noha május 1-jén a 450 milliós Európai Unió teljes jogú, egyenrangú polgárai leszünk, másnap korántsem a Paradicsomban ébredünk fel, a felzárkózás pedig hosszú és türelmet igénylő folyamat lesz, vélekedett Schmitt Pál.
Az MSZP kampánystábjának értekezletéről kiszivárgott hírekre utalva a Fidesz listavezetője érthetetlennek nevezte, miért kaptak hadüzenetet politikai ellenfeleiktől. Egyrészt azért érthetetlen, folytatta, mert az a szövetség, amellyé a Fidesz alakult, nem valaki ellen köttetett, másrészt azért, mert a nemzeti petíció megfogalmazásával is csupán a polgárok életkörülményeinek javítása volt a céljuk. Schmitt Pál mindehhez hozzátette: a Fidesz nem kívánja felvenni a másik oldalról eléje dobott kesztyűt.
Forrás: Zalai Hírlap