Szellemi kézfogás az egyesült Európáért
Közös múlt és közös jövő: szellemi kézfogás az egyesült Európáért címmel nemzetközi konferenciát rendez hazánk EU-tagországgá válása alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) és a Debreceni Református Kollégium - tájékoztatta az MTI-t szerdán Mazsu János történész, a konferencia szervezőbizottságának tagja.
Dátum: 2004-04-14 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:59.079625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az egyetem vezetése egy regionális vonzáskörű, a közös történelmi múlt örökségének értékeit és a jelenbeli közös gondolkodást felmutató, a jövőbeli együttműködés lehetőségeit kutató, a szellemi élet kiválóságait felvonultató konferenciát rendez április 23-án és 24-én Debrecenben két helyszínen: a református kollégiumban és az egyetemen" - közölte Mazsu János..
Elmondta, hogy az intézmény, mint Északkelet-Magyarország szellemi központja, kitűnő kapcsolatokat ápol az ugyancsak unió-taggá váló Szlovákia, illetve a közeljövőben csatlakozó Románia és az egyelőre unión kívüli Ukrajna határ közeli egyetemeivel.
Felidézte, hogy a Kárpátok északkeleti régiójának évszázadok óta meghatározó jellemzője a nyelvek, a vallások és kultúrák együttélése.
"Történelmi lehetőséget mulasztanánk el, ha ebben a sorsfordító pillanatban nem keresnénk fokozott intenzitással a bennünket összekötő gazdasági, kulturális, tudományos, oktatási és vallási kapcsolatokat, ami nélkül kétségessé válhat a régió felemelkedése" - tette hozzá.
A találkozó első napján tudományos konferenciát rendeznek a Magyar Tudományos Akadémia elnökének és a határ menti tudományos élet kiválóságainak részvételével. A második napon tartják a szellemi kézfogás az egyesült Európáért találkozót, amelyen a köztársasági elnök, a történelmi egyházak vezetői, az Európai Bizottság és a környező országok nagykövetei s a tudományos élet képviselői vesznek részt.
A történész ismertette azt is, hogy a tervek szerint a debreceni konferencia zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be. A résztvevők várhatóan döntenek majd arról, hogy a debreceni konferencia fórummá alakul, amely kétévenként gyűlne össze.
MTI - fideszfrakcio.hu