Japán hazahívja újságíróit Irakból
A japán kormány szerdán felszólította újságíróit, hogy saját biztonságuk érdekében hagyják el Irakot, ahol veszélyeztetettségük erőteljesen megnövekedett - jelentette az AP.
Dátum: 2004-04-14 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:59.398856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán külügyminisztérium szerint az eddigieknél jóval nagyobb az esélye annak, hogy a média szereplői emberrablások célpontjává válnak. A múlt héten három japán állampolgárt, köztük egy fotóriportert raboltak el Irakban. A japán külügyi tárca a nap folyamán már közzétett egy felhívást, amelyben távozásra szólítja fel az Irakban tartózkodó, mintegy 70 japán állampolgárt, akik főleg segélyszervezetek tagjaiként és újságíróként érkeztek Irakba.
Forrás: mno.hu, AP
fideszfrakcio.hu