Budapesten demonstráltak a Baumag-befektetők
A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet mintegy száz károsultja demonstrált szerdán délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálati főosztályának Gyorskocsi utcai épülete előtt, de ott nem kaptak felvilágosítást az ügyükben folyó nyomozás állapotáról. Patyi István, a károsultak képviselője a vizsgálati főosztály munkatársával folytatott megbeszélés után elmondta: a rendőrség felsőbb utasításra még az érintetteknek sem adhat információt a folyamatban lévő nyomozásról.
Dátum: 2004-04-14 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:59.691803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Patyi István felolvasta Tóth Gábor ezredes levelét, mely szerint "az eljárás jelenlegi szakaszában a főügyészség nem adott utasítást a Baumag cégcsoport vállalataira vonatkozó vagyonlefoglalásra, felügyelő biztos kinevezése pedig nem tartozik a nyomozóhatóság hatáskörébe. A büntetőeljárás a törvények betartásával, kellő szakmai alapossággal folyik, így a gyanúsítottak kihallgatásokra, kényszerintézkedésekre bűncselekmény elkövetésének személyre szóló megalapozott gyanúja esetén kerülhet sor".
Patyi István megerősítette, hogy a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet ellen kezdeményezett felszámolási eljárás várhatóan csütörtökön válik jogerőssé, amikor az arról szóló határozat a Cégközlönyben megjelenik. A jelenlévők határoztak arról, hogy a hét végén ismét a Parlament előtt demonstrálnak.
MTI - fideszfrakcio.hu