Cipruson több tízezer török tüntetett
A tüntetők békét sürgető transzparensekkel és az egyesített Ciprus majdani kék-sárga-vörös zászlajával vonultak fel. Közben Ankarában a török miniszterelnök-helyettes kijelentette, Észak-Ciprusnak 4 milliárd dollárra lenne szüksége a ciprusi törökök áttelepítésére az újraegyesítés után.
Dátum: 2004-04-14 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:00.905683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan ENSZ-főtitkár újraegyesítési tervéről április 24-én tartanak népszavazást Cipruson. Ha a kezdeményezést elutasítják, akkor csak a görög Ciprusi Köztársaság csatlakozik az Európai Unióhoz.
Elhalaszthatják a ciprusi népszavazást az újraegyesítésről?
Az ENSZ-főtitkár kész megfontolni a Ciprus újraegyesítéséről 10 nap múlva kitűzött népszavazás időpontjának elhalasztását, ha mindegyik párt ezt szeretné.
Kofi Annan újságíróknak elmondta, hogy eddig egy ciprusi görög parlamenti párt kérte, hogy később tartsanak szavazást. Memhet Ali Talat, a török ciprióta közösség miniszterelnöke azonban máris kijelentette, hogy a népszavazás elhalasztása kedvezőtlenül érintené a ciprusi törököket. Ha május elsejéig nem lesz újraegyesítés, akkor csak a szigetország görög része csatlakozik az Európai Unió tagja.
Forrás: Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu