Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duna vízhozama csúcsértéket mutatott a Romániába lépő szakasznál

A Hargita megyei Alunis (Kecsed) település több mint 150 lakosát vágta el a külvilágtól a hétfő óta Románia középső és északi részeit sújtó áradás - közölte szerdán a román környezetvédelmi minisztérium.


Dátum: 2004-04-14 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:02.497102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A heves esőzés okozta áradások következtében sártenger árasztotta el az Alunisba vezető utakat, s az ország öt megyéjében összesen több mint ezer hektárnyi termőföld került víz alá.

Alba megyében több tucat ház megrongálódott és hidak szakadtak le, emiatt a megyén áthaladó országos főútvonalak több szakszán is elakadt a forgalom. A Duna vízhozama csúcsértéket mutatott kedden a Romániába lépő szakasznál, ahol másodpercenként 10 ezer köbméter víz zúdult át, s a vízmagasság 10 centiméterrel meghaladta a szokásos árvízveszély vonalát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek