EU-alkotmány: 750 ezren kérik a kereszténységre való utalást
Már hétszázötvenezer európai írta alá azt a petíciót, amely szorgalmazza, hogy az Európai Unió készülő alkotmányában legyen utalás Európa keresztény gyökereire.
Dátum: 2004-04-14 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:04.352696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Számos társadalmi szervezet is támogatta az aláírásgyűjtést, e szervezetek együttesen 55 milliós tagságot képviselnek - jelentette be szerdán Brüsszelben Elisabeth Montfort francia európai parlamenti képviselő, az aláírásgyűjtő kampány fő szervezője. Úgy vélekedett, hogy az EU-alkotmányról folytatandó újabb tárgyalásokon nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a tömeges akaratnyilvánítást.
Az EU állam- és kormányfői még 2004 első félévében szeretnék lezárni az EU-alkotmányról zajló tárgyalásokat. A múlt év decemberében megfeneklettek e tárgyalások, márciusban azonban az EU-tagállamok vezetői bejelentették az alkufolyamat újraindítását.
Az EU soros elnöki tisztét betöltő Írország miniszterelnöke, Bertie Ahern azt mondta a minap, hogy még harminc témakör lezáratlan. Nyitott kérdés a preambulum végső formája is; a jelenleg vitatott tervezet nem utal kifejezetten Európa keresztény gyökereire, csupán említést tesz a földrész kulturális, vallási és humanista örökségéről.
MTI - fideszfrakcio.hu