Amerikai katonák ütlegelésébe belehalt egy iraki
Egy iraki belehalt sérüléseibe, miután amerikai katonák gumibotokkal ütlegelték Kút városában, mert nem volt hajlandó levenni gépkocsijáról Muktada asz-Szadr radikális síita vezető ráragasztott képmását.
Dátum: 2004-04-14 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:04.644749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy helybeli iraki rendőrtiszt közölte ezt szerdán külföldi tudósítókkal. Elmondása szerint amerikai katonák leállítottak kedd este a Bagdadtól 180 kilométernyire délkeletre fekvő iraki Kút város központjában egy gépkocsit, és felszólították annak vezetőjét, hogy távolítsa el a karosszériára ragasztott plakátot, amelyen az amerikai katonai hatóságok által körözött radikális síita vezető portréja volt látható. Miután a gépkocsi vezetője nem tett eleget felszólításuknak, kirángatták az autóból, és gumibotokkal verni kezdték.
Kút város közkórházának igazgatója megerősítette, hogy az ütlegelés áldozata a botozás során elszenvedett sérüléseibe halt bele. Az amerikai katonai hatóságok eddig nem erősítették meg az iraki forrásokból származó hírt.
Az amerikai hadsereg céljának tekinti Szadr elfogását vagy megölését - egy amerikai tábornok, katonai szóvivő hivatalosan be is jelentette ezt vasárnapi sajtóértekezletén.
MTI - fideszfrakcio.hu