Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: A csatlakozás küszöbén számot kell vetni az elmúlt két esztendővel

Reménykedni lehet, de garancia nincs arra nézve, hogy Magyarországon az európai uniós csatlakozás után többen érzik majd magukat nyertesnek, mint vesztesnek - mondta Kövér László szerdán Pécsett.


Dátum: 2004-04-14 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:05.242294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az elmúlt évek pozitív várakozásai arról szóltak, hogy az ország rövid távon is egyértelműen jól jár majd az uniós tagsággal, a közelgő integráció előtt azonban egyre nyilvánvalóbb, kik azok, akik vesztesei lesznek a folyamatnak - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumát megelőzően újságíróknak.

Rámutatott: a pénzügyi források minél jobb kihasználása, a piacra jutás kulcsfontosságú lesz az eredményesség szempontjából, az viszont már most látszik, hogy az agráriumban dolgozók, valamint a kis- és középvállalkozók megfelelő felkészítése nem történt meg, így többségüknek komoly problémákkal kell szembenézniük.

A csatlakozás és az európai parlamenti választások küszöbén számot kell vetni az elmúlt két esztendővel. "Ennek alapján elmondható, hogy az ország gazdasági mutatóit tekintve rosszabb állapotban van, mint amilyenben a kormányváltáskor volt" - mondta a politikus. Példaként hozta fel az infláció, az adósságállomány, a munkanélküliség növekedését, valamint a gazdasági növekedés mérséklődését.

- Amit Medgyessy Péter és kormánya művel, az az ország eladósításához, gyermekeink és unokáink jövőjének feléléséhez vezet - jelentette ki Kövér László.

A fórumon részt vevő Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, fideszes parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarországon a vidék nélkül nem lehet politikai fordulatot elérni, ezért "a polgári oldal csak akkor lehet sikeres, ha megteremti az egységet a városok és a kisebb települések lakosai között".

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a Fidesz-frakció tagja azt emelte ki, hogy a jobboldal támogatná egy, az előző ciklusban már előkészített jogszabály megalkotását, amely szigorítaná az egyházzá válás feltételeit Magyarországon. A politikus a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvének azon fejezetére hívta fel a figyelmet, amely szerint az országban működő destruktív szekták erősödése komoly veszélyt jelent a társadalomra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek