Országértékelés: Magyarország egy év alatt tíz hellyel hátrébb a rangsorban
Tíz hellyel csúsztunk vissza a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) által az éves versenyképesség értékelésére felállított, országok szerinti sorrendben egy esztendő alatt.
Dátum: 2004-04-15 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:07.352116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Full List of Ranking táblázat szerint Magyarország az üzleti versenyképesség terén a 2002. évi 28. helyről a 2003. évi 38. helyre került.
A legfrissebb adatsor a weforum.org honlapon elérhető.
A szóban forgó kimutatás alapján erre a negatív produkcióra jóformán csak hazánk volt képes, noha az előző két évben a közép-európai, uniós csatlakozásra váró országok mindegyikében romlott a helyzet. Elemzők szerint Magyarországon a költség-versenyképességet tekintve rosszabbak a körülmények, mint a régió többi államában. Ugyanakkor a magyarországi bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, sőt alatta marad a cseh, a lengyel és a térségben vezető szlovén bérszínvonalnak - hívják fel a figyelmet a szakértők. A World Economic Forum szervezi az évenkénti davosi csúcstalálkozót is, amelyen nemzetközi befektetők, a pénzvilág kulcsemberei és a nyugati kormányok kompetens politikusai vesznek részt. Hazánk a 2003-as és az idei Világgazdasági Fórumon hivatalos képviselet nélkül maradt.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu