Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor törvénytisztelő magatartást kívánt a következő kormánynak

Orbán Viktor szerint a móri bankrablás után Magyarországnak komolyan meg kell fontolnia a halálbüntetés bevezetését. Erről a leköszönő miniszterelnök szerdai, e minőségében utolsó rádióinterjújában beszélt.


Dátum: 2002-05-22 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:03.359885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy a halálbüntetést korábban helytelen intézménynek tartotta, de megváltozott a véleménye annak nyomán, hogy személyesen találkozott a két héttel ezelőtti móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóival.

Orbán Viktor hozzátette: tudja, hogy jelenleg nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaállítását, de megítélése szerint eljön az az idő, amikor Európában is, különösen a terrorizmus elleni küzdelem miatt, ez az álláspont még megváltozhat.

Rámutatott arra, hogy Magyarország nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha visszaállítja a halálbüntetést, de - mutatott rá - változik az unió is. - Nekünk, magyaroknak azután, ami Magyarországon történt, azt gondolom, hogy azon országok között van a helyünk, akik amellett érvelnek Európában, hogy a halálbüntetés ismételten a nemzeti jogalkotás hatáskörébe kerüljön - vélekedett a miniszterelnök.

Medgyessy Péter kijelölt szocialista miniszterelnökkel való csütörtöki találkozójáról szólva Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt ő kért találkozót Horn Gyula akkori kormányfőtől a hivatali teendők átadása, illetve átvétele céljából. A leköszönő kormányfő elmondta: az ilyen találkozón általában az új miniszterelnök kérdez, a régi pedig válaszol.

A leköszönő kabinet által nemrég hozott, és az ellenzék által bírált döntésekre vonatkozó kérdésekre válaszolva - az állami földeladásokról és az elit karban történt kinevezésekről - Orbán Viktor kijelentette: azt kívánja a következő kormányoknak, hogy olyan törvénytisztelő módon tegyék a dolgukat az utolsó pillanatig, mint ahogy azt a működését hamarosan befejező kormány tette.

Hangsúlyozta, hogy a polgári kormány mindazt végrehajtja, amire a költségvetési törvény felhatalmazza, illetve kötelezi. - Semmi olyan döntés nem történt, amely ezt a határt átlépte volna - tette hozzá.

Orbán Viktor a főtisztviselők kinevezéséről szóló döntéssel kapcsolatban kijelentette, hogy az még február 28-án született meg, tehát jóval a választások előtt, ezért szerinte ezt a döntést nem lehet úgy minősíteni, mint "amit már előre, a vereség tudatában hoz meg a hivatalban levő kormány". - Kétségtelen, hogy mi úgy fogjuk fel a munkánkat, hogy mi a felhatalmazást még a ,98-as választásokon kaptuk a választópolgároktól négy évre, és a míg az új kormány hivatalba nem lép, addig mi annak a ,98-as megbízatásnak a szellemében és programja szerint járunk el - hangsúlyozta.

A Sándor-palota átadásáról szólva a miniszterelnök elmondta, hogy az építési munkálatok befejeződtek. Rámutatott arra, hogy 1867-tól 1945-ig ebben az épületben dolgozott a mindenkori miniszterelnök és hivatala. Hozzátette: a Sándor-palota régebbi emléke a magyar alkotmányosságnak és történelemnek, mint a parlament épülete. Tájékoztatása szerint szándékosan időzítették úgy a munkálatokat, hogy a hivatalban lévő kormány vezetője még ne foglalhassa el ott a helyét, hanem az új kormány dönthesse el, mit kezd az épülettel.

Elmondta: hogy a kormány hamarosan hoz egy döntést, amely szerint az épületet az ősz kezdetéig megnyitják, és minden érdeklődő számára látogathatóvá teszik.

Végezetül Orbán Viktor hangsúlyozta: hasznosnak tartja, hogy új szokásként a Magyar Rádió bevezette a heti miniszterelnöki interjúkat, s azt kívánta a hallgatóknak, hogy a "miniszterelnök személyétől függetlenül ebben a tájékozódási lehetőségben legyen részük az előttük álló esztendőkben is".

Kapcsolódó elemek