Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár Attila utolsó ügyletei

Több mint 300 millió forintot utalt át egyes ügyfeleinek Kulcsár Attila értékpapírban a brókerbotrány kirobbanás után, amikor már ki volt tiltva a K&H csoport intézményeiből - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-04-15 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:08.214116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Attila a bankbotrány kirobbanása és a K&H-tól történt elbocsátása után több mint 300 millió forintnyi értékpapírt utalt át egyes ügyfeleinek. Rendőrségi információk szerint mintegy ötvenmillió forint érkezett Bleuer István, a Népszavát korábban tulajdonló ESMA Kft. vezetőjének számlájára, de a kedvezményezettek között volt Kónya Imre, az MDNP alelnöke is, akinek számlájára több mint tízmillió forint értékű Pannonplast-papírt utalt az exbróker. A tranzakciókat a Betonút Rt. terhére hajtotta végre a volt befektetési tanácsadó.

Közvetlenül Szász Károly PSZÁF-elnök megveretése, vagyis a Pannonplast-ügy kirobbanása után a K&H volt ügyvezető igazgatóját elbocsátották a pénzintézettől, így Kulcsár a bankcsoport intézményeiből is ki volt tiltva. Az exbróker június 28-án mégis bejutott a pénzintézet egyik leánycégének Lejtő utcai épületébe - nyilatkozta Kulcsár volt asszisztense a bank belső ellenőreinek. Pinizsi Hajnalka elmondta, hogy Orosz András, a brókercég volt felügyelőbizottsági tagja kikapcsolta nekik a riasztót, hogy "nyugodtan tudjanak dolgozni".

A Mahgyar Nemzet korábban megírta, hogy Bleuert és cégét majd' egymilliárd forintos kár érte Kulcsár pénzügyi visszaélései miatt. A Népszava jelenlegi tulajdonosa, Börcsök Dezső mintegy százmillió forinttal "ragadt bent" a K&H Equities Rt.-vel történt üzletben. Emellett a Sláger Rádió Rt. is a brókerbotrány vesztesének tekinthető: a cég egymilliárd forintjával rendelkezett sajátjaként Kulcsár Attila. A vállalkozás vezérigazgatója, György Gábor az MSZP európai parlamenti listáján szerepel. A média másik ismert személyiségének, Pintér Dezsőnek, a TV2 vezetőjének a számlájáról az exbróker mintegy 300 millió forintot emelt le több részletben.

<>i>Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek