Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János felhívása a Magyar Holocaust Emléknapjára

Felhívásában Áder János arra emlékeztet: hatvan évvel ezelőtt vette kezdetét a magyarországi zsidóság gettóba zárása, brutális elkülönítése attól a nemzettől, amelybe született, amelynek nyelvét beszélte, kultúráját, gazdaságát gyarapította, amelynek szabadságáért, függetlenségéért az elmúlt századokban vérével is áldozott. Ezért felhívással fordul a média képviselőihez: segítsék elő, hogy a déli harangszót követő percben közösen emlékezhessünk.


Dátum: 2004-04-15 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:09.673700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legyen a déli harangszót követő első perc a részvét és a közös emlékezés csendjének perce 2004. április 16-án.

FELHÍVÁS

Hatvan évvel ezelőtt, 1944. április 16-án vette kezdetét a magyarországi zsidóság gettóba zárása, brutális elkülönítése attól a nemzettől, amelybe született, amelynek nyelvét beszélte, kultúráját, gazdaságát gyarapította, amelynek szabadságáért, függetlenségéért az elmúlt századokban vérével is áldozott.

Hatvan évvel ezelőtt, 1944 tragikus tavaszán magyar és magyar közé ékelődött a szégyen.

Százezreket rekesztettek ki a teljes jogú állampolgárok sorából, hajtottak kényszermunkára, zártak gettóba és deportáltak haláltáborokba. Hatszázezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett áldozatául a tervszerű népirtásnak. A magyar nemzetet megtizedelő háború tragikus áldozatainak számát tovább növelte az oktalan, elvakult és fékevesztett gyűlölet.

A magyar millennium évétől - az áldozatok emlékére, minden jóakaratú ember lelkiismeretének ébren tartására és az utánunk jövő nemzedék okulására - április 16. a Magyar Holocaust Emléknapja.

Ezen a napon a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselői közös nyilatkozatban hajtanak fejet a dühöngő terror által elpusztított áldozatok és a sokat szenvedett túlélők előtt.

Ez a főhajtás a nemzet jelképes főhajtása, amit a közös emlékezés csendje tesz valóban életünk részévé. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetőjeként felhívással fordulok a magyarországi médiumok vezetőihez és tulajdonosaihoz: 2004. április 16-án, a Vészkorszak kezdetének 60. évfordulóján segítsék elő, hogy a déli harangszót követő percben a közös emlékezés csendje emlékeztethessen mindannyiunkat a nemzetet ért veszteségre, az elpusztított nemzedékekre, a megalázottakra és megszomorítottakra, a gyűlölet és a terror áldozataira.

Áder János

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

frakcióvezető

Budapest, 2004. április 15.

Kapcsolódó elemek