A palesztinok Anglia közbenjárását kérik
Nabíl Saat palesztin külügyminiszter London közbeavatkozását kérte csütörtökön annak érdekében, hogy George Bush amerikai elnök változtassa meg véleményét, és ne támogassa a Gázai övezetből való kivonulásról szóló izraeli tervet.
Dátum: 2004-04-15 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:10.566274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kérem a brit kormányt, tegyen meg minden tőle telhetőt annak megváltoztatására, ami tegnap elhangzott" - mondta Saat a BBC rádiónak adott nyilatkozatában, utalva arra, hogy Bush elnök történelminek, bátornak nevezte, és jóváhagyta azt az izraeli tervet, amelyet Ariel Saron izraeli kormányfő szerdai washingtoni látogatásán mutatott be. A terv szerint Izrael fenntartana több ciszjordániai zsidó települést.
Tony Blair brit kormányfő üdvözölte és a közel-keleti konfliktusban tett jelentős előrelépésnek minősítette a tervet. Blair pénteken Washingtonban találkozik Bush-sal.
Saat emlékeztetett arra, hogy a brit kormány korábban kitartóan támogatta az útiterv néven ismert közel-keleti rendezési tervet. (Ezt Izrael elutasítja.)
"Nagyon szeretném, ha a brit kormányfő folytatná annak megmagyarázását a Bush-kormánynak, hogy őrült ez az új politika, és hogy mekkora veszéllyel jár nem csak az izraeliek és a palesztinok, de az egész Közel-Kelet számára" - mondta a Palesztin Hatóság külügyminisztere.
Bush Saronnal való találkozóján mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Saron terve nem elég a tartós béke megteremtéséhez.
MTI - fideszfrakcio.hu