Allergiások a kormányra is - nem véletlen
A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) szerint a kormányzat nem támogatja kellő mértékben a parlagfű-mentesítési programot - közölte Juhászné Halász Judit, a testület elnöke csütörtökön az MTI-vel egy, a témában megrendezett budapesti tanácskozás után.
Dátum: 2004-04-15 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:13.609324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a kormány mindössze 200 millió forintot fordít a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében az évente több milliárd forintos kárt okozó, allergizáló gyomnövény elleni védekezésre, miközben az adózók által felajánlott 1 százalékos adományokból összegyűlt összeg 500 millió forint.
Elmondta: a civil szervezet arra kéri a kormányt, hogy egy korábbi országgyűlési határozatban szereplő 1,5 milliárd forintos támogatással ösztönözze a parlagfű-mentesítést.
Farkas Ildikó elnökhelyettes az MTI-nek arról beszélt, hogy a védekezést ökológiai alapokra kellene helyezni. Közlése szerint valamennyi földterületről el kellene dönteni, művelésbe kívánják-e vonni vagy sem, mert a legnagyobb kárt éppen a félig vagy alig művelt területeken elterjedő gyomnövény okozza.
A parlagfű Magyarországon nem őshonos növény, így ha egy földterületet 2-3 évig egyáltalán nem gondoznak, akkor onnan kipusztul és más növények veszik át a helyét - fejtette ki.
Közölte, a parlagfű melegágyát elsősorban az illegális szemétlerakók környéke és a rendszertelenül gondozott földek jelentik.
MTI - fideszfrakcio.hu