Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Boros Imre: a régiók bizottsága az SZDSZ impériumává vált

Az Európai Unió Régiók Bizottságába készülő 24 fős magyar testület "az SZDSZ impériumává" vált - mondta Boros Imre független országgyűlési képviselő, a testület tagja csütörtökön.


Dátum: 2004-04-15 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:15.554895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Boros Imre, a magyar megfigyelői csoport volt vezetője elmondta, hogy a május elsejétől teljes jogú taggá váló megfigyelők közül a csütörtöki budapesti tanácskozáson részt vevő 11 fő az erre vonatkozó szabályok megállapítása nélkül választotta meg elnökét.

Szavai szerint ennek célja az volt, hogy "ez a testület az SZDSZ impériumává váljon, némi MSZP-s segédlettel, pedig ennek a testületnek lényegében reprezentálnia kellene a magyar politikai palettát teljes egészében". Hozzáfűzte: a testület elnökének Sértő-Radics Istvánt, az SZDSZ országos tanácsának tagját választották és alelnöke is egy szabad demokrata politikus lett.

Mint mondta, a magyar csoport még elfogadás előtt álló szervezeti és működési szabályzata rögzítené, hogy személyi kérdésekben való döntéshez a tagok több mint felének szavazta szükséges.

Az Európai Unió Régiók Bizottsága 1993-ban a maastrichti szerződést követően jött létre azzal a céllal, hogy az Európai Unió polgárait a régiók és helyi szervezetek képviseletén keresztül aktívan bevonja az európai politika és reformok alakításába. Jelenleg a bizottság 222 tagból és 222 póttagból áll. Az állandó tagok száma a május elsejei bővítés után sem haladhatja meg a 350

főt.

A régiók bizottságának munkájában megfigyelőként vesz részt 2003 júliusa óta a 12 tagból és 12 póttagból álló magyar delegáció, amelyet megalakulásától Boros Imre vezetett. A magyar delegáció a 2004 júniusi plenáris ülésen már szavazati joggal rendelkezik.

MTI - ideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek