Elfogadott bocsánatkérés a IV. keresztes hadjárat miatt
Az Isztambulban székelő konstantinápolyi ökumenikus ortodox pátriárka elfogadta a katolikus egyház fejének bocsánatkérését a keresztes lovagok nyolc évszázaddal ezelőtti bűntetteiért.
Dátum: 2004-04-15 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:17.302040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
II. János Pál még 2001-ben tett athéni látogatása alkalmával kért bocsánatot a "korábbi és mai történésekért, amelyeknek során a katolikus egyház fiai és lányai tettekkel vagy mulasztásokkal vétkeztek ortodox fivéreik és nővéreik ellen". A pápa külön kitért az 1204. április 13-án történt eseményekre. Azon a napon foglalták el a keresztes lovagok a Kelet-római Birodalom fővárosát, borzalmas vérengzést hajtottak végre, és megszámlálhatatlan kincset raboltak
el.
A napokban az egész ortodox világ megemlékezett a 800 évvel ezelőtti eseményekről. Isztambul Fanar negyedében elhangzott beszédében I. Bartolomaiosz pátriárka - Philippe Barbarin francia prímás jelenlétében - kijelentette: "A megbékélés szelleme erősebb a gyűlöletnél".
A megbocsátást kérő római üzenet meghallgatásra talált az ortodoxia részéről - jelenti a Kathpress katolikus hírügynökség.
"Köszönettel és nagyrabecsüléssel vesszük a bűnbánat ön által kifejezett gesztusát a negyedik keresztes hadjárat tragikus eseményeivel kapcsolatban" - e szavakkal nyugtázta a pátriárka Barbarin kérését az újrakezdés iránt. A francia prímás ezt a pápa 2001. évi szavait megerősítve tolmácsolta, leszögezve: tény, hogy "800 évvel ezelőtt ebben a városban bűncselekmény történt".
I. Bartolomaiosz a továbbiakban kijelentette: a gesztus "a húsvét ünnepének szelleméből" fakad. A feltámadást követi a megbékélés, amely "elvezet bennünket az egyházak megbékéléséhez".
MTI - fideszfrakcio.hu