Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: Európa történelmi újraegyesítése az egyetlen út

Nincs más út, mint az európai út, Európa történelmi újraegyesítése, a Szent István-i út - mondta Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti választási listájának vezetője azon a nagygyűlésen amelyet Őry Csabával, a lista tizedik helyezettjével közösen tartottak csütörtökön, az újpesti Ady Endre Művelődési Központban.


Dátum: 2004-04-15 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:18.810268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál élesen bírálta az MSZP választási politikáját, felidézve az Index internetes portálnak a kormánypárt zárt kampánytanácskozásáról beszámoló cikkét.

Szavai szerint a szocialisták "majd hogy nem törvénytelenül háborúra készülnek", és a "mindenképp győzni" jelszó jegyében a június 13-i választásig hátralévő időben a kormány egész tevékenységét a kampánynak akarják alárendelni.

Schmitt Pál közölte, hogy az ügyben meghallgatást kért Medgyessy Péter miniszterelnöktől.

A Fidesz listavezetője és alelnöke kiemelte, hogy az Európai Parlamentben első felszólalása alkalmával köszönetet fog mondani az addigi tagoknak, a "tizenötöknek", a náluk szegényebb tíz új állam felvételéért. Hozzátette, hogy Magyarország nagyon sok érték mellett a szegénység problémáját is magával viszi. Példaként említette, hogy Magyarországon négymillió ember havi jövedelme ötvenezer forint, vagyis 185 euró. A politikus meglátása szerint "nyolc-tíz év szükséges felzárkózásunkhoz".

Őry Csaba, aki megfigyelőként már részt vesz az Európai Parlament munkájában, felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az intézményben csak munkával lehet tekintélyt szerezni.

Az országgyűlési képviselő "üdítőnek" nevezte az Európai Parlament tevékenységét, ami meglátása szerint szakmai jellegű, illetve kevésbé ideologikus, mint az egyes tagállamok parlamentjeiben.

A politikus közölte: az igen, vagy nem már eldőlt az EU-tagság viszonylatában, május elsejétől a lehetőségek kihasználásával nyer az ország, de az "ügyetlenség" hátrányokat okozhat.

Mindkét felszólaló elmondta, hogy a június 13-i európai parlamenti választásnak belpolitikai vonzatai is lesznek, afféle "félévi bizonyítvány" a pártok tevékenységéről.

Szavaik szerint a Fidesz saját területükön kipróbált képviselőket jelöl az Európai Parlamentbe, akik a legerősebb frakció, az Európai Néppárt tagjaként aktívabban tudják majd képviselni a magyar, a nemzeti érdekeket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek