Lemondott a kirgizisztáni kormány
Lemondott szerdán a kirgizisztáni kabinet, miután az államfő elnökletével összeült biztonsági tanács megállapította, hogy magas rangú tisztviselők felelősek annak az öt tüntetőnek a halálért, akik egy márciusi megmozduláson vesztették életüket.
Dátum: 2002-05-22 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:04.662408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Kurmankev Bakijev miniszterelnök benyújtotta lemondását, amelyet a köztársasági elnök elfogadott - jelentette be az államfő szóvivője. A volt szovjet tagköztársaság alkotmánya értelmében, ha a kormányfő lemond, akkor az egész kabinetnek távoznia kell.
Aszkar Akajev elnök az új kormány megalakulásáig Nyikolaj Tanajev miniszterelnök-helyettest nevezte ki ügyvezető kormányfőnek.
Az ország déli részén március közepén törtek ki zavargások Azimbek Beknazarov parlamenti képviselő őrizetbe vétele miatt: a rendőrök és a tüntetők összecsapásában öt ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek.
Mint a Reuters utalt rá, Beknazarov szabadon engedése után sem csillapodik a hangulat Dél-Kirgizisztánban. Hétfőn ellenzéki tüntetők lezárták az ország legfontosabb észak-déli összekötő autópályáját, azt követelve, hogy a hatóságok állítsák le a képviselő ellen indított büntetőeljárást, és hozzanak létre független vizsgálóbizottságot a halálos áldozatokat követelő demonstrációk eseményeinek feltárására.