Powell az amerikai közel-keleti politikát magyarázza
Az Egyesült Államok tisztességes közvetítő Izrael és a palesztinok között - hangsúlyozta Colin Powell amerikai külügyminiszter egy nappal George Bushnak az arab világban felzúdulást kiváltó állásfoglalása után, amelyben az amerikai elnök támogatásáról biztosította a Ciszjordánia egy részének bekebelezését magában foglaló izraeli tervet.
Dátum: 2004-04-16 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:20.038475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyáltalán nem hiszem, hogy feladtuk a tisztességes közvetítő szerepét" - jelentette ki Powell csütörtöki sajtóértekezletén.
Bush elnök - most először - állást foglalt a palesztin menekültek visszatérésének kényes kérdésében is, és úgy ítélte meg, hogy a létrehozandó palesztin államban, nem pedig Izraelben kell őket letelepíteni.
Powell hangoztatta, hogy Bush elnök pusztán csak rögzítette azt a tényt, hogy az 1967-es háború óta jelentős demográfiai változások mentek végbe a térségben, amelyeket tekintetbe kell venni. A menekültekről szólva pedig rámutatott, hogy a palesztin államot végül is azért hozzák létre, hogy a menekültek ott telepedjenek le. Az amerikai külügyminiszter leszögezte, hogy Ariel Saron izraeli kormányfőnek a Gázai övezetből való kivonulási tervéhez nyújtott támogatás nem jelenti azt, hogy Washington diktálni akarja a végleges békemegállapodás feltételeit.
A külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén kérdésekre válaszolva elismerte, hogy a Saron-terv támogatása "esetleg befolyásolhatja" a végleges békemegállapodást, bár az a felek közötti tárgyalásokon dől el. A palesztinok a tárgyalások során még követelhetik a menekültek visszatérési jogát, mint ahogyan az összes zsidó telep felszámolását is - tette hozzá Richard Boucher.
MTI - fideszfrakcio.hu