Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2003 végén elérhető a 3,5 százalékos infláció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint 2003 decemberében elérhető a 3,5 százalék körüli év végi infláció, a plusz-mínusz 1 százalékpontos sávot is beleértve.


Dátum: 2002-05-22 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:04.982976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Járai Zsigmond szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a keddi 50 bázispontos kamatemelés egyik célja az volt, hogy erősödjék a forint, ez a mostani fejlemények alapján bekövetkezett.

Járai aláhúzta: az MNB mindent megtesz azért, hogy idén év végén a pénzromlás ne legyen több, mint 5-5,5 százalék. - Ez nem erőltetett pálya, elérhető - húzta alá a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Járai Zsigmond elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy látja, hogy a 2003-as 3,5 százalék plusz-mínusz 1 százalékpontos inflációs cél a 240-245 forint/euró árfolyam mellett érhető el.

Az MNB elnöke szerint azért volt szükséges a kamatemelés, mert az elmúlt napokban a forint árfolyama átmenetileg a 246 forint/euró szintre gyengült.

Járai Zsigmond szerint az euró bevezetéséhez közép távon a cél az, hogy a magyarországi pénzromlás 2,5-3,5 százalékra mérséklődjön. Ennek elérésére minden eszközt igénybe vesz a jegybank.

A jegybank első embere kifejtette: az MNB-ről szóló új jegybanktörvény az árstabilitás elérését mondja ki a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatának, ezért a jegybank mindenkor lépni fog, ha az infláció csökkenését veszélyeztető jelenségeket tapasztal.

Járai Zsigmond szerint a keddi kamatemelés előtti napokban jelentősen megnőttek az infláció alakulására ható kockázatok, így az MNB úgy ítélte meg, hogy a kedd előttihez képest magasabb árfolyamra van szükség az inflációs célok elérése érdekében.

Az MNB elnöke aláhúzta: a mostani kamatlépés az idei év végi inflációra kevés hatással van, de a 2003-as célok érdekében szükséges az erősebb forint. Az MNB a kamatemeléssel az inflációs várakozásokat is le akarta hűteni. A jegybank az utóbbi időben azt tapasztalta, hogy a várakozások az eredeti jegybanki prognózishoz képest magasabb pénzromlást valószínűsítettek Magyarországon.

Járai Zsigmond kifejtette: az optimális pálya az, ha szigorú fiskális politikához társuló monetáris politika érvényesül. - Ha a fiskális politika lazul, akkor az MNB nem tud mást tenni, mint szigorít a monetáris kondíciókon, de reméljük nem folytatódik a lazulás, a jövőben már nem kell kamatokat emelni - húzta alá az MNB elnöke.

- A jegybank a 2002-re elfogadott költségvetéssel számol, ennek keresleti hatására alapozva állította össze inflációs jelentését - emelte ki Járai Zsigmond.

Az MNB elnöke kitért arra, hogy a gazdasági növekedés jövőre a magyar gazdaságban rejlő potenciális lehetőségekhez közelebb lesz, 2003-ban várhatóan a 3,5-5 százalékos sávba esik majd.

Járai Zsigmond hangoztatta: a keddi 50 bázispontos emelés az MNB szerint nem fékezi le a gazdasági növekedést, nem akadályozza a várható konjunkturális fellendülést.

Kérdésre a jegybank elnöke elmondta: bár még nem egyeztetett a kijelölt pénzügyminiszterrel, de úgy látja, hogy nincs lényegi eltérés a leendő kormány programja és az MNB céljai között. Ismeretei szerint a kormányprogramban is kiemelt cél az Európai Unióhoz való csatlakozás, később pedig a belépés az Európai Gazdasági és Monetáris Unióba, és így az euró bevezetése.

Kérdésre válaszolva Járai Zsigmond aláhúzta: az MNB-nek nincs az árfolyamra vonatkozó célja. - A mostani inflációs jelentést a 242 forint/eurós árfolyam alapján állítottuk össze, ez benne van a 240-245 forint/eurós sávban, ami alapján megvalósítható a 2003. végi inflációs cél - közölte a jegybank elnöke. - A Monetáris Tanács döntésében, a kamatemelést megelőző vitában az MNB hitelességének kérdése is felmerült. A két héttel ezelőtti testületi ülésen ugyanis a tanács egyfajta figyelmeztetést fogalmazott meg, s azóta az inflációs célok elérésének tekintetében a kockázatok még nőttek is, különösen ami a középtávú euró-hozamokat illeti - tette hozzá Járai Zsigmond kérdésre válaszolva. - Az MNB vezetése úgy gondolja, hogy akkor hiteles, ha a kellő időben lép - szögezte le az MNB elnöke.

Járai Zsigmond szerint a kamatlépés nem figyelmeztetés volt, hanem az MBN reagálása a kondíciók változására.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben tér el a leendő kormány árfolyamra vonatkozó elképzelése a jegybankétól, Járai Zsigmond kijelentette: ebben inkább összhang van, mert a belépő kormány sem akar változtatni az árfolyamsávon, az MNB szerint pedig a jelenlegi forint/euró árfolyammal érhetőek el az inflációs célok.

Kapcsolódó elemek