Amerikai feltételt utasítanak el az iraki radikális síiták
Teljesen elfogadhatatlannak tartja az iraki válság rendezéséhez támasztott egyik amerikai feltételt Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok - adta tudtul pénteken a közvetítőnek felkért iraki küldött egyik helyettese.
Dátum: 2004-04-16 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:22.973839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció egyebek között Szadr fegyveres milíciájának feloszlatását és a fiatal hitszónok elfogását követeli. Hodajer Dzsaafar al-Hozai nem árulta el, melyik kikötésről van szó, de arra figyelmeztetett, hogy annak fenntartása akadályozhatja a tárgyalásokat.
A javaslatot Irak amerikai polgári vezetése tette a dél-iraki Nedzsef környékén Szadr vezetésével fellázadt síitáknak, akik az elmúlt időszakban súlyos összecsapásokat kezdeményeztek az amerikai vezetésű megszálló erőkkel Irak középső és déli részén.
Hozai főnöke, Abdel-Karím al-Anzi a rendezési kísérletek jegyében már találkozott Szadrral és Ali Huszeini asz-Szisztani nagyajatolláhhal, az iraki síiták szellemi vezetőjével.
MTI - fideszfrakcio.hu