Innovációs központ egyetemi és önkormányzati együttműködéssel Mórahalmon
Élelmiszergazdasági Informatikai-Innovációs Központot hoz létre Mórahalmon a helyi önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá az egyetemen.
Dátum: 2004-04-16 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:24.009989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csaknem 200 millió forintos, a tervek szerint a jövő év februárjára elkészülő beruházáshoz a PHARE-programtól 210 ezer eurót nyertek, a mintegy 30 millió forint önerőt pedig fele-fele arányban állja az önkormányzat és az egyetem - jelentette be Mórahalom polgármestere sajtótájékoztatón.
Nógrádi Zoltán hozzátette: ezen kívül a város 50 millió forint értékű ingatlant biztosít a település centrumában az új intézmény számára.
Szorosabbá kell tenni a város, a nagyváros és a vidék kapcsolatát versenyképességük növelése érdekében - határozta meg a polgármester a közösen létrehozandó "multifunkcionális" intézmény feladatát.
A nagyváros szerepét ebben az együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem tölti be - közölte, hozzáfűzve, hogy az új központ illeszkedik az Európai Unió regionális fejlesztési tendenciájához.
A majdani közös tevékenységből kiemelte a térségfejlesztést, az informatikát, a társadalomtudományokat, az agrár- és élelmiszergazdaságot, valamint az innovációt. Elsősorban ezeken a területeken járul hozzá kutatási eredményeivel az egyetem a térség versenyképességéhez, miközben egyúttal az intézmény felkutatja a piaci lehetőségeket az egyetemi projektek számára.
Szabó Gábor rektor elmondta: "az egyetem újabb lehetőséget kapott a gyakorlattól". Emellett a felnőttképzés kiváló bázisa is lesz az innovációs központ - fűzte hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu