Aki az egyházba harap, kitörnek a fogai
Az intézményes egyház a papjain keresztül megjeleníti az egyház társadalmi tanítását mint teológiát, és a világban élő keresztényeknek, tehát nekünk, az a feladatunk, hogy a lelkiismeretünk alapján ezt a társadalmi tanítást a társadalmi és a pártpolitikai életben mintegy aprópénzre váltva megvalósítsuk - mondta a Demokratának Semjén Zsolt államtitkár.
Dátum: 2002-05-22 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:05.323385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Alig telt el néhány hét azóta, hogy a balliberális koalíció megnyerte a választásokat, máris összehangolt támadás indult a sajtóban az általuk úgy látszik ősellenségnek tekintett keresztény egyházak ellen.
- Mindig is gyanakodva figyelték az egyházak működését, most mindössze annyi történt, hogy a választások közeledtével felerősödtek ezek az ellenséges megnyilvánulások. Az üzenet lényege az volt, hogy az egyház ne merészeljen politizálni. Emlékezetes, hogy Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök úr levelet írt a papságának, és ebben többek között a szélsőséges, csak önmagával foglalkozó liberalizmustól óvta a papságot és a híveket. Ez a levél a közvélemény elé került, elsősorban azért, mert a balliberális oldalról pártvezetői szinten támadták meg a püspököt, hogy miként merészel ilyen levelet írni. Ebben a döbbenetes az, hogy egy püspök olyan levelet ír a papjainak, amilyet akar, és se egy pártelnöknek, se egy politikai pártnak, se a magyar államnak sincs semmi köze ahhoz, hogy kinek és mit ír. Olyat ír, amilyet akar. Ezt az esetet talán még lehet a pártelnök politikai tévedésének nevezni, de ami ezután jött, az már a megfélemlítés tipikus esetének mondható. Ez volt ugyanis az, amikor Horn Gyula kijelentette, hogy a katolikus egyház a gyóntatószékekben pártpolitikát folytat. Nos, az ember ilyet józanul nem mond. Egyébként el nem tudom képzelni, hogy Horn Gyulának ugyan miféle személyes tapasztalta lehet a gyónás tekintetében? De mit jelent az, amit Horn Gyula mondott? Ugyanis azt állítja, hogy a katolikus egyház a gyónás szentségének a kiszolgáltatását kvázi politikai feltételekhez köti, így tehát végeredményben szentségtöréssel és istenkáromlással vádolja a katolikus egyházat, ami olyan abszurd, hogy erre nincs mit mondani. Ha azonban magát a jelenséget vizsgáljuk, kiderül, miért mondtam azt, hogy megfélemlítéssel állunk szemben. Ugye, Horn Gyula azt mondja, hogy az egyház ne merjen politizálni. Ebben a pillanatban a SZESZ, a Szocialista Egyetemisták Szövetsége bejelenti, hogy figyelni fogják, melyik pap, mikor, milyen templomban mit mond. Tetszik tudni, hogy honnan származik az a gondolat, hogy egy pártvezér kijelenti, hogy az egyház ne merészeljen politizálni, és utána ifjonti csapatokkal figyelteti, vajon politizál-e?
- Ha nem tévedek, Hitlertől.
- Nem téved. Ő volt, akivel szemben Boenhoffer megcsinálta a hitvalló egyházat. Von Gallen bíboros pedig katolikus részről emelte fel a szavát a náci rendszer ellen. Hitler erre a hitlerjugenddel ültette tele a padsorokat. Ha olyat mondott a bíboros, ami nem tetszett a náci pártnak, akkor széjjelverték a püspöki palotáját. Természetesen nem húzok közvetlen párhuzamot a két jelenség közé, már csak azért sem, mert szerintem Horn Gyula életében nem hallott az említett két papról. Pusztán azt szeretném érzékeltetni, hogy ez az a történelmi előzmény, ami Hitleren, Sztálinon, a KGB-n, és az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül húzódott, hiszen tizenöt évvel ezelőtt az Állami Egyházügyi Hivatal emberei még buzgón jegyzeteltek, hogy hol és mit mond a pap vagy a világi hívek. Így érthető, hogy miért állíthatjuk joggal azt, hogy ez a SZESZ-dolog megfélemlítési kísérlet volt a katolikus és protestáns egyházak ellen. Azonban azt hadd tegyem hozzá, hogy ha az egyház nem ijedt meg Nérótól, sem Sztálintól, sem Hitlertől, akkor Horn Gyulától sem fog megijedni. És hogy ő és elvbarátai is megértsék, mire gondolok, egy Marx-idézetet mondanék, Marx ugyanis nagyon szellemesen úgy fogalmazott, hogy a történelem megismétli önmagát: egyszer mint tragédia és egyszer mint bohózat.
- Azt persze nap mint nap a katolikus egyház szemére vetik, hogy miért nem tiltakozott elég hangosan a nácizmus ellen. Akkor lehetett, ma meg nem?
- Az egyház természetesen felemelte a szavát, hogy mást ne mondjak Apor Vilmos például felelőssé tette a belügyminisztert a zsidóság elleni bűnökért. A napokban Franciaországban a katolikus püspöki kar arra biztatta a híveket, hogy Le Pennel szemben foglaljanak állást. Ekkor érdekes módon az itteni balliberálisok nem hangoztatták, hogy az egyház ne politizáljon...
- Ha a kánonjog felől nézzük, politizálhat-e a katolikus egyház?
- Különbséget kell tennünk az egyház társadalmi tanításának megjelenítése és a pártpolitika között. A katolikus egyház XIII. Leo pápa óta nagy szociális enciklikákat ad ki - a jelenlegi pápánk többet is kiadott -, ezeknek a lényege az, hogy a kinyilatkoztatás fényében, a keresztény bölcselet segítségével az egyház megvizsgálja a társadalom adott szituációját, és ennek alapján nagy elveket állít fel, úgy mint perszonalitás, szolidaritás, szubszidiaritás, közjó, igazságosság, a személy, a közösség, a család védelmében. Az egyház társadalmi tanítása része a teológiának, tehát a szószékekről hirdethető és hirdetendő. Az, hogy ez bizonyos politikai erőknek nem tetszik és támadják, pont olyan, mintha a prostituáltak tiltakoznának, hogy miért tanítja az egyház a Tízparancsolatot, és benne azt, hogy ne paráználkodj. Az egyház társadalmi tanításától lényegileg különbözik a politikai életben való szerepvállalás. Pártpolitikába az egyház nem is bonyolódik, ellentétben bizonyos szektaszerű csoportokkal, akik például odáig elmentek, hogy egy bizonyos párt kopogtatócéduláit vígan összegyűjtötték. A katolikus egyház lelkipásztori és teológiai megfontolásokból mintegy önkorlátozó módon úgy döntött - a református zsinat lényegében ugyanezt a határozatot hozta -, hogy pap választásokon nem indulhat és semmilyen pártban vezető szerepet nem tölthet be. De tisztán alkotmányossági és állami szempontból nézve: egy egyháznak pontosan ugyanannyi joga van politikai véleményt nyilvánítani, mint egy szakszervezetnek vagy egy civil szervezetnek. Egy papnak pontosan ugyanolyan joga, hogy politikai véleményét kifejtse, mint nekem vagy önnek, vagy bármelyikünknek. Tisztán alkotmányossági szempontból bármelyik pap megtehetné, hogy azt mondja, X vagy Y pártra szavazzanak a hívei. Ha egy pap a kánoni tilalom ellenére ily módon pártpolitikai vizekre tévedne, az egyesegyedül a püspökére tartozik, és nem Horn Gyulára, sem a szocialista pártra, sem az SZDSZ-re, sem a magyar államra. Egyébiránt nagyon jellemző az a mondat, amit balliberális oldalról sulykolnak, hogy "az egyház ne politizáljon". Mert ki az egyház? Mi vagyunk az egyház valamennyien! Tehát az a mondás, hogy az egyház ne politizáljon, ez azt jelentené, hogy mi világi keresztények se politizáljunk, vagyis a balliberális oldal monopol módon uralkodhasson a társadalmi és politikai színpadon. Ezzel szemben a valóság pont fordított. Az intézményes egyház a papjain keresztül megjeleníti az egyház társadalmi tanítását mint teológiát, és a világban élő keresztényeknek - tehát nekünk - feladatunk az, hogy a lelkiismeretünk alapján ezt a társadalmi tanítást a társadalmi és a pártpolitikai életben mintegy aprópénzre váltva megvalósítsuk. A másik ilyen balliberális lózung az, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző politikai pártoktól. Ezzel az a probléma, hogy ez azt jelentené, hogy őszerintük az egyháznak kellene lesni, hogy melyik politikai párt éppen mikor mit talál ki, és aszerint sasszézni jobbra vagy balra, hogy mindig egyforma távolságra legyen a különböző politikai pártoktól. Ezzel szemben a valóság pont fordított. Az egyház a maga társadalmi tanítása alapján sziklaszilárdan áll, és ehhez a szilárd ponthoz képest a különböző politikai pártok szabadon közeledhetnek vagy távolodhatnak. Az egyház ott, és annyiban működik együtt a különböző politikai erőkkel, ahol és amennyiben az keresztényi értékeket képvisel. Ha ilyet képvisel, akikor együttműködik, ha nem ilyet képvisel, akkor nem működik együtt. Tehát: nem az egyház mozog a pártokhoz képest, hanem a pártok mozoghatnak az egyházhoz képest.
- A kampány során a baloldal felől tapasztalható egyházellenességnek volt bármiféle valódi ijesztő hatása vagy megmaradt a komédia szintjén?
- Ez a megfélemlítés csúfosan megbukott. Egyfelől politikailag, másrészt jogilag. Jogilag azért bukott meg, mert rögtön az adatvédelmi biztoshoz fordultam, hiszen a templom az egyház tulajdona és az egyház területe. Ott az egyház engedélye nélkül senki semmiféle adatgyűjtést nem folytathat. Fontos dolog ezt is egyszer s mindenkorra - talán a jövőre nézve is - tisztázni, hogy templomba lehet menni lelkiségi szándékkal, imádkozni, liturgiára, lehet menni turisztikai céllal, megnézni az épületet vagy megnézni egy freskót, de ellenséges szándékkal nem lehet menni. Mégpedig azért nem, mert miután a templom az egyház tulajdona, az egyház határozhatja meg, hogy kit milyen feltételekkel enged be. Ugyanis az, hogy valaki bemenjen egy templomba, nem állampolgári jog. A történelmi egyházaknál valóban az a napi gyakorlat, hogy bárki bemehet a templomba, noha az ősegyházban sem volt olyan, hogy boldog-boldogtalan bement. Hogy mást ne mondjak, a görög katolikus liturgiában a mai napig benne van, hogy "az ajtókat, az ajtókat!". De mondok egy példát: a Baross téri aluljáróban megtehetem azt, hogy papírzacskóból brióst eszem és újságot olvasok. Ezt mondjuk egy református templomban nem tehetem meg. Ugyancsak az aluljáróban ha akarom, van kalap a fejemen, ha akarom, nincs kalap. De ha bemegyek egy zsinagógába és nem teszek kalapot a fejemre, akkor engem joggal felszólítanak, hogy vagy rakjak fel egy kalapot, vagy menjek ki. Ha a felszólítás ellenére se ki nem megyek, se kalapot nem veszek, akkor engem kivezettetnek, és szabálysértésért feljelenthetnek. Mellesleg a jegyzetelés és a magnófelvétel súlyosan sérti az adatvédelmi törvényt is, ami egyértelműen leszögezi, hogy vallási adatgyűjtés nem folytatható az érintettek hozzájárulása nélkül. A prédikáció az adott lelkésznek a szellemi tulajdona, az ő hozzájárulása nélkül ezt senki sem rögzítheti és nem publikálhatja. A SZESZ-esek is akkor visszakoztak, amikor nyilvánvalóvá vált a tevékenységük törvénysértő volta. Ők egyébként azt állítják, hogy ilyen adatgyűjtés nem folyt, hozzám viszont ezzel ellentétes bejelentések érkeztek. A jogi bukás után politikailag is megbukott ez az akció három oknál fogva: egyrészt tudatosította a társadalomban, hogy itt bizony megfélemlítési kísérlet folyik, másrészt kiváltotta a keresztény hívek tiltakozását, gondoljunk a gyertyás KÉSZ-tüntetésekre, harmadrészt az volt a tapasztalatom, hogy azok a lelkészek, akik szembesültek azzal, hogy a rendszerváltoztatás utáni 12. évben még mindig magnós ember ül velük szemben, olyan kemény prédikációkat mondtak, mint korábban soha.
- Ha már a rendszerváltoztatás utáni tizenkettedik évnél tartunk: miért kell még mindig védekeznie a keresztény egyháznak a folyamatos támadásokkal szemben?
- Az egyházellenes támadások egyidősek az egyházzal. A gonoszság misztériuma létező valóság, amivel mindig is számolni kell. Ezeknek a mostani támadásoknak a gyökere évszázadokra megy vissza, a jakubinus és szabadkőműves tradícióra, amelyben mindig is ellenségként tételezték az egyházat, egyszerűen a vallásos, nemzeti, tradicionális értékeknek a képviselete és védelme miatt, amiknek esküdt ellenségei ezek az ideológiák. Mindegy, hogy libertinizmusnak vagy bolsevizmusnak hívjuk, de ez a fajta gondolkodás azóta is őrzi a rejtett vagy nyílt egyházellenességet.
- Pár hete konferenciára gyűltek össze a liberális értelmiségiek, hogy leleplezzék a politizáló egyházat, csak éppen a megtámadottak nem szólalhattak meg.
- Természetesen a történelmi egyházak nem voltak jelen. Itt is jól látható a módszer lényege. A recept az, hogy kitalálnak egy jól hangzó nevű társaságot, ami mögött persze csupán néhány ember van. A módszer egyszerű: be kell jegyezni Brüsszelben vagy Strasbourgban, vagy valami egyéb jól hangzó helyen, és máris be lehet úgy állítani, mintha valami nagy tekintélyű nemzetközi szervezet volna. Az ilyen fajta szervezetek publikációiból süt egyfelől a tájékozatlanság, másfelől a különböző szektás csoportoknak a jellegzetes szóhasználata. Mindegyiket jellemzi, hogy élesen támadják a pápát, a katolikus egyházat és általában a történelmi egyházakat. Ennek a konkrét konferenciának nincs akkora súlya, hogy igazán érdemes lenne foglalkozni vele, de ha már szóba került, akkor nem árt egy kicsit megnézni magát a jelenséget. Kik a résztvevők? Itt van Donáth László evangélikus lelkész, MSZP-s országgyűlési képviselő vagy Iványi Gábor, aki ugyan nem tagja a metodista egyháznak, de mondjuk rá, hogy metodista lelkész és eszdéeszes országgyűlési képviselő. Ők magyarázzák, hogy az egyház ne vegyen részt a politikában? Velük ellentétben egyetlen katolikus pap sem ül az országgyűlés padsoraiban.
- Várható-e a következő négy évben a szektaszerű képződmények megerősödése?
- Felvetődik az emberben a kérdés, hogy miért van az, hogy a balliberális oldalon azok az emberek, akik egy bő évtizeddel ezelőtt egy magát ateistának mondó pártban a legteljesebb vallásellenességüket hangoztatták, és minden cselekedetük arra irányult, hogy megfojtsák a vallásosságot, most úgy lépnek föl, mint a vallásszabadság legnagyobb harcosai. Azt mondják, hogy meg kell védeni a vallásszabadságot, most jelesül a történelmi egyházaktól és az ezekkel összefonódott polgári kormánytól. Ha az ember egy kicsit is végiggondolja a dolgokat, akkor láthatóvá válik, hogy őket tulajdonképpen nem az érdekli, hogy egy szektaszerű csoportosulás vallási tekintetben így van-e vagy úgy, hanem azért támogatják ezeket a képződményeket, mert általuk lehet relativizálni - vélik ők - a történelmi egyházaknak a súlyát. És itt még valamit végig kell gondolni: a történelmi egyházak és az egyházias értelmiség nemcsak a közös hit egységében, nemcsak a közös egyházszervezet egységében, de közös érdekviszonyban is van, mert ha kétségbe lehet azt vonni, hogy az egyháznak van releváns társadalmi tanítása, akkor az egyházias értelmiségnek sincs legitimációja és így le lehet söpörni a politikai élet színpadáról. De akkor nincs, aki megjelenítse az egyház társadalmi tanítását és az egyházat vissza lehet nyomni a sekrestyébe. Mindent megcsináltunk, amit a kormányprogramban egyházi ügyekkel kapcsolatban vállaltunk, sőt még többet is, egyet azonban nem sikerült, ez pedig a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény szigorítása az egyházalapítás vonatkozásában. Ez az, amit a köznyelv "szektatörvénynek" nevezett. Azért nem sikerült ezt a törvényt megszigorítani, mert noha a végsőkig kompromisszumkészek voltunk, és évekig egyeztettünk a legkülönbözőbb szakmai, társadalmi és politikai szervezetekkel, sőt én már kénytelen voltam azt mondani, hogy a törvényjavaslat a semminél több, de a szükségesnél kevesebb és még így sem volt hajlandó elfogadni az ellenzék, ami azért lett volna szükséges, mert kétharmados törvényről van szó. És itt szeretném hangúlyozni, hogy mi nem a vallásszabadságot akartuk korlátozni, hanem a vallásszabadsággal való visszaélést. Nevezetesen azt a helyzetet szerettük volna megszüntetni, hogy ma a boszorkány "egyháznak" és a katolikus egyháznak azonos jogai vannak. Az üzleti vállalkozások mellett a család-, gyermek- és társadalomellenes destrukciót folytató álegyházak kalózkodhatnak az egyház szó védelme alatt. E percben még a hitvallást se kell benyújtani az egyházhoz való bejegyzéshez, ezen akartunk változtatni. A másik javaslatunk az volt, hogy attól, hogy van egy tegnap kitalált vallási kísérlet, még nem kell feltétlenül ugyanolyan kedvezményeket kapnia, mint a nagy múltú, nagy társadalmi támogatottságú, intézményrendszereket fenntartó, közfeladatokat átvállaló történelmi egyházaknak. Azt gondolom, hogy ezt a problémát hosszú távon nem lehet kikerülni és ezzel előbb-utóbb minden kormánynak szembe kell nézni. Én egyetlenegy dolgot kértem az ellenzéki képviselőktől, hogy mielőtt megnyomják a nem gombot, jöjjenek el velem a Szalmaszál, illetve a Segítő Barát nevű társadalmi szervezethez, ahol olyan szektasújtotta szülők verődtek össze, akik elvesztették a gyereküket s tönkrement a családjuk. Hallgassanak meg legalább egy ilyen édesanyát, hallgassanak meg tizet, százat, és utána nyomják meg a nem gombot. Mondanom se kell, hogy senki nem jött el.
- Furcsa kettősséget tapasztal az ember, ha járja az országot. Míg a nagyobb városokban tele vannak a templomok vasárnaponként, addig a kis falvakban a gyönyörű régi templomok konganak az ürességtől. Miért van ez?
- Azt láthatjuk, hogy az egész világon van egy csodálatos vallási megújulás, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a vallás nélküli ideológiák nem tudtak válaszolni az emberi egzisztencia alapvető kérdéseire. Az is látható - Magyarországon is -, hogy míg korábban a falusi, idős, alacsony iskolázottságú emberek körében volt a legnagyobb a vallásosság, addig ez mára megfordult és most a városi, fiatal értelmiség az, amelyik elkötelezetten kötődik a valláshoz és az egyházhoz. Ezt egyébként alátámasztják a vallásszociológiai kutatások, de ami fontosabb minden szociológiánál, az az, hogy látni lehet, hogy megsokszorozódtak az egyház intézményei. Ráadásul az egyházi iskolákba hatalmas a túljelentkezés, míg az önkormányzati iskolák küzdenek a gyerekekért. A népszámlálási adatok fekete-fehér tényeket közölnek. Szinte alig van olyan ember, aki azt mondta volna, hogy ő ateista. Egymillió 400 ezer ember mondta azt, hogy nem tartozik felekezethez, 5 millió 500 ezer ember mondta azt, hogy katolikus, egymillió 600 ezer azt, hogy református és több mint 300 ezer azt, hogy evangélikus. Ez azt jelenti, hogy a népszámlálási kérdésre válaszolók közül 7,5 millió ember a három keresztény történelmi egyház valamelyi-kéhez tartozónak vallotta magát. Tehát kijelenthetjük, hogy a legfőbb identitást adó erő Magyarországon a történelmi egyházakhoz való kötődés. Hogy ez mennyiben hitvallás és mennyiben egy lazább kulturális kötődés, az más kérdés. És az a pár százezer ember, aki nem ehhez a három nagy egyházhoz tartozik, azok nagy része sem szektás, hanem baptista, izraelita vagy ortodox. Tehát szintén történelmi egyház tagja.
- Az izraelita egyházzal is sikerült olyan jó viszonyt kialakítani az Orbán-kormánynak, mint a keresztény egyházakkal?
- Elképesztő, hogy ezt a kormányt vádolták antiszemitizmussal. A Mazsihisszel három szerződést is kötöttünk. Ugyanolyan konstrukcióban kötöttünk megállapodást az örök járadékról, mint a katolikus egyházzal, míg az előző kormány erre nem volt hajlandó. Aztán kötöttünk egy olyan konkordátum-szerű megállapodást, amely az élet minden területén biztosítja a felekezet jogait, és ugyanolyan, mint amilyen a katolikusokkal, reformátusokkal kötött szerződés. Miután a kistelepüléseken nincsenek rabbik, ezért azt, amit a kistelepüléseken szolgáló keresztény lelkészek jövedelem-kiegészítéseként juttatunk más egyházaknak, az izraelita hitközség is megkapja, vidéki temetők fenntartására.
- Az elmúlt négy évnek mik azok az eredményei, amiket nem lehet visszacsinálni és van-e olyan vallással, egyházzal kapcsolatos dolog, ami miatt esetleg aggódhatnánk?
- Először is lássuk, amit megcsináltunk. Megvalósítottuk a hittan állami finanszírozását, megszüntettünk minden diszkriminációt és biztosítottuk azt, hogy az egyházi intézmények az állami-önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatást kapjanak. A vatikáni-magyar vegyes bizottság jogharmonizációs munkájának keretében úgy alakítottuk át a törvényeket, hogy azok mindenben megfeleljenek a szentszéki megállapodásban foglaltaknak, a protestáns egyházakkal pedig a vatikáni szerződéshez hasonló szerződéseket kötöttünk, figyelembe véve az egyházszervezeti és tulajdonszerkezeti sajátosságokat. Sőt, itt még külön járadékkiegészítést is biztosított a polgári kormány a részükre. Kétszer annyi ingatlant rendeztünk - és ezzel jogi értelemben az összeset megoldottuk -, és kétszer annyi pénzt fordítottunk ingatlanrendezésre, mint az előző két kormány együttvéve. Jelentősen felemeltük az állampolgárok által felajánlható egyszázalékos személyi jövedelemadó-rész állami kiegészítését, és annak elosztása most már a népszámlálási adatok alapján történik. Soha nem látott nagyságú költségvetési keretet fordítottunk egyházi műemlékek rekonstrukciójára és újak építésére, biztosítva azt, hogy a pénznek egy része a határon túli egyházakhoz jusson. Ezenkívül a Széchenyi tervben lehetőséget teremtettünk a plébániák felújításától kezdve a vallási turizmus támogatásáig. Elértük a kistelepüléseken szolgáló egyházi személyek jövedelmének kiegészítését, és igyekeztünk a történelmi egyházak társadalmi megbecsülését növelni. Talán nem nekem kell mondani, de ez tényleg egy sikertörténet, a magyar modell világméretekben példa. Mindezeket az eredményeket szerződések garantálják, tehát nemcsak a gyakorlatban és a törvényekben vannak, hanem nemzetközi és hazai szerződésekbe is foglaltuk. Az Alkotmánybíróság kimondta: szerződést törvénnyel módosítani nem lehet. Van egy francia mondás, amit jó mindenkinek szem előtt tartani: aki az egyházba harap, annak előbb-utóbb kitörnek a fogai.