Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katolikus zarándoklat Spanyolországba

Az Európai Unió minden korábbinál nagyobb méretű bővítésének küszöbén az Európai Unió Püspökségeinek Bizottsága (COMECE) a spanyolországi Santiago de Compostelába közös zarándoklatra hívta a 15 tagország és a 10 csatlakozó ország katolikusait, ezzel is kihangsúlyozva a keresztények felelősségét az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező Európa közös építésében.


Dátum: 2004-04-16 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:25.762139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 25 ország püspöki karainak vezetői mellett az egyes országok női és férfi szerzetesrendjeinek és világi szervezeteinek képviselői, mintegy 300 fő vesz részt az április 17-től 24-ig tartó eseménysorozaton.

A magyar zarándokcsoportot Veres András püspök, az MKPK titkára vezeti, tagjai Csikor Katalin Edit domonkos szerzetesnővér, Mészáros György szalézi szerzetes, Tima Renáta a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, és Koncz András a HÁLÓ képviseletében.

Santiago de Compostela a világ egyik leglátogatottabb, kontinentális kisugárzású kegyhelye, amelynek eredete az apostolok koráig nyúlik vissza, és mindig összekötő kapocs volt a különböző európai népek között. A 25 ország katolikusai ötnapos gyalogos zarándoklat után, 21-én érkeznek meg Szent Jakab apostol bazilikájához. Ezen a napon konferencián vesznek részt, melynek témája Európai Unió: Remény és felelősség - Az európai egységesülési folyamat teológiai szempontból.

Az egyhetes program a COMECE tavaszi plenáris ülésével zárul, melynek fő témái az európai alkotmány-tervezettel és a júniusi Európa parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdések lesznek.

Forrás: mno.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek