(Párt)államhatalmi védelem alatt a paksi vezérigazgató
A Hírtelevízióban péntek reggel Koltai Tamás, a paksi vizsgálóbizottság egykori elnöke Orosz Sándor szocialista képviselővel beszélt az egy esztendeje bekövetkezett paksi nukleáris üzemzavarról és körülményeiről. Amikor a vezetés felelősségéről esett szó, Orosz Sándor elszólta magát, szerinte ugyanis "a politikai logika azt hozza, hogy a kormánynak meg kell védenie" az atomerőmű első emberét.
Dátum: 2004-04-16 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:27.230425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnálatos tény: Pakson egy esztendővel ezelőtt megtörtént Európa második legsúlyosabb besorolású nukleáris üzemzavara. Az esettel kapcsolatban sokáig a titkolózás folyt, a Paksi vizsgálóbizottság a nukleáris biztonság növelése érdekében folytatta tevékenységét, ám munkáját nem tudta befejezni. A Koltai Tamás, a bizottság elnöke által készített jelentéstervezetét nem tudta elfogadni, így a mai napig nem nevezte néven senki a több tízmilliárdos kár felelőseit, és a felelősségre vonás is elmaradt. Az oka mindennek az volt, hogy Szili Katalin nem biztosította az utolsó héten a működés feltételeit, amit még a Parlament - egyébként kormánypárti többségű - Ügyrendi bizottsága február 11-én kelt állásfoglalása is súlyosan elmarasztalt.
Mi mindent tehet még meg a paksi vezetés?
Ma reggel, az üzemzavar évfordulóján a Hírtelevízióban a Paksi Atomerőmű vezetésének felelősségéről is szó volt, s a szocialista Orosz Sándor meglepő állítást tett: szerinte ugyanis "a politikai logika azt hozza, hogy a kormánynak meg kell védenie" a paksi vezérigazgatót.
A fideszfrakcio.hu számára az ügy kapcsán Koltai Tamás kijelentette: felháborító, hogy a szocialisták számára fontosabb a paksi vezérigazgató megvédése, mint az emberek biztonsága, a jogállamiság tiszteletben tartása. Egy évvel az üzemzavar után végre lelepleződött a valódi ok: akár az alkotmányellenesség vádjának is kitéve magukat, miért titkolták a szerződéseket, miért igyekeztek megakadályozni, hogy tiszta és világos kép alakuljon ki az üzemzavar keletkezéséről, annak körülményeiről.
Mert ezek szerint nem az erőmű élén végzett munkája miatt nagyon jó, hanem valami másért jó vezető az erőmű első embere, s a szocialisták csak az elvtársak mundérjának becsületét védik az emberek biztonságának előtérbe helyezése helyett. Vajon milyen érdekük fűződik ehhez? Mit tudhat az atomerőmű szocialisták által kinevezett, több milliós havi fizetéssel rendelkező első embere - tette fel a kérdést Koltai Tamás.
Talán ebből is látszik, hogy mekkora szükség lett volna a vizsgálóbizottság munkájának befejezésére, fogalmaz Koltai, mert a paksi vezetésnek van, a nukleáris biztonságnak viszont nincs alternatívája.
fideszfrakcio.hu