Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Jó hírnökünk lesz"

Isépy Tamás kedves, szelíd ember, de nagy harcos is volt, szilárd meggyőződés vezérelte közéleti tevékenységét, és tudott választani az élet hamis ígéretei, illetve a tartalmas, gondolkodó élet között - mondta búcsúbeszédében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a 80 éves korában elhunyt politikus búcsúztatásán pénteken, a budapesti Farkasréti temetőben.


Dátum: 2004-04-16 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:27.546266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes országgyűlési képviselő búcsúztatásán megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök és több politikus mellett Boross Péter volt miniszterelnök, Dávid Ibolya, az MDF elnöke, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Isépy Tamás lelke "jó hírnökünk lesz".

Rövid búcsúbeszédet mondott Latorcai János fideszes országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt volt alelnöke, illetve Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is.

A szónokok hangsúlyozták Isépy Tamás rendkívüli erejét és energiáját, valamint hatalmas tudását és műveltségét. Felidézték az elhunyt politikus életpályájának fontosabb részleteit: Isépy Tamás egyetemi évei a második világháború időszakára estek, néhány évvel később a "hortobágyi gulágra" került, utána az ügyvédi pálya, a rendszerváltozás korszakában pedig a közéleti, politikai tevékenység következett.

Latorcai János kiemelte: Isépy Tamásnak is köszönhető, hogy Magyarországon újra van kereszténydemokrácia, illetve erős nemzeti-keresztény oldal.

A búcsúbeszédek és a római katolikus szertartás után Isépy Tamást Miskolcra szállították, ahol a Szent Anna-temetőben helyezik örök nyugalomra.

Isépy Tamás 1924. március 20-án született az akkori Csehszlovákia, a mai Szlovákia területén fekvő Barancson. Az 1990-es és 1994-es országgyűlési választáson a Kereszténydemokrata Néppárt listájáról jutott a parlamentbe. 1990-től 1994-ig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. A KDNP parlamenti frakciójának vezetője 1995-től 1997-ig. 1997 szeptemberében belépett a Fidesz képviselőcsoportjába, még ugyanabban az évben frakcióvezető-helyettesnek választották. Az 1998. évi országgyűlési választáson a Fidesz országos listáján, 2002-ben pedig a Fidesz-MDF közös listáján szerzett mandátumot. 1998 és 2002 között az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek