Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó civil szervezetek képviselőivel tárgyalt

Hogyan lehet minél nyitottabbá tenni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - erről és számos más kérdésről tanácskozott pénteken Kolozsváron Markó Béla, a szövetség elnöke több fontos erdélyi kulturális és civil szervezettel.


Dátum: 2004-04-16 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:30.280725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kolozsvárott, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában került sor az első megbeszélésekre a Szövetség által kezdeményezett Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozat keretében. Markó Bélán kívül Takács Csaba ügyvezető elnök, Porcsalmi Bálint ügyvezető alelnök és Kelemen Hunor képviselő, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke folytatott megbeszéléseket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete és a Magyar Ifjúsági Értekezlet küldöttségeivel az RMDSZ parlamenti választási programjáról, az elkövetkező négy év cselekvési tervéről, és arról, hogyan lehet jövőben minél nyitottabbá tenni a szövetséget.

Az EMKE vezetőségével folytatott megbeszélésen dr. Kötő József elnök hangsúlyozta az egyesületnek, mint ernyőszervezetnek a szerepét a romániai magyar közművelődési életben. A felszólalók hangot adtak annak az igénynek, hogy átfogó támogatási rendszert kell kialakítani, javasolták, hogy az EMKE és a RMDSZ közösen dolgozza ki a civiltársadalmi szervezetek normatív támogatási rendszerét, a két szervezet folytassa együttműködését az erdélyi magyarság kulturális autonómiája különböző elemeinek megvalósításáért.

Markó Béla jelentős eredményként értékelte, hogy a jelenleg román költségvetési forrásból származó, a Communitas Alapítvány nyílt pályázati rendszerében megpályázható összeg megközelíti a Illyés Közalapítvány Romániában igénybe vehető támogatását.

Elmondta, hogy az RMDSZ önkormányzati jelöltjeinek programjában helyet kell kapnia a művelődési élet támogatására tett vállalásaiknak is.

A Romániai Magyar Dolgozók Egyesületével folytatott párbeszédben kiemelt hangsúlyt kaptak a gazdasági és a szociális kérdések. Miklós György elnök és Nagy Károly szóvivő számos javaslatot tett a kisnyugdíjasok helyzetének javítására, a munkanélküliek átképzési módozataira, a gyermekpótlék rendszerének átalakítására, a fogyasztói kosár hiteles kiszámítására. Leszögezték, hogy nem támogatják azokat a kezdeményezéseket, amelyek meg akarják bontani a romániai magyarság érdekképviseletének egységét és hatékonyságát.

Markó Béla gratulált a Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetőségének ahhoz, hogy a fiatal jelöltek jó eredményeket értek el az RMDSZ előválasztásain. Kovács Péter, a szervezet elnöke különleges hangsúlyt helyezett a fiatal vállalkozók támogatására, a fiatal önkormányzati képviselők szakmai felkészítésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek