Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: Júniusban lesz az országgyűlési választások főpróbája

Az uniós parlamenti választásokra mozgósítani kell az erőinket, meg kell mutatnunk, hogy a jobboldal is szervezett. Ez lesz a főpróba, és nagyon fontos, hogy "megágyazzuk a 2006-os országátvételt" - jelentette ki veszprémi lakossági fórumán Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti listájának vezetője.


Dátum: 2004-04-16 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:30.882860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban vesszük át az országot. S ehhez az kell, hogy egyfajta erkölcsi nyomás alatt legyen a kormány, ezért is készítettük a petíciót, s ezért bizonyítjuk újra és újra, hogy a mi választási kampányunk nem csak jól szervezett, hanem az emberek ügyes-bajos dolgairól szól" - mondta a Fidesz alelnöke.

Schmitt Pál szerint a Fidesz megbízottai a 2002-es választásokon "egy kicsit nyuszik voltak", de szerinte többé ilyen nem lesz, mert felkészítik szavazatszámláló biztosaikat.

Mint mondta: "reggel ők lesznek az elsők, ők lesznek a legéberebbek, visznek magukkal élelmet, nem mennek el früstökölni, nem mennek el litániára...végig ott lesznek, s este kilenckor ők mennek haza legutoljára. Ez lesz majd a lecke, megszervezzük magunkat".

Schmitt Pál arra is felhívta a figyelmet, hogy évente 100 ezer új szavazó "lép be", ezért arra kérte a szülőket, hogy vigyék el magukkal szavazni az először választó fiaikat, lányaikat.

Emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz 70 ezer szavazattal vesztette el 2002 tavaszán a választásokat.

"Oda kell figyelni az új szavazókra, az először választó felnőtt állampolgárokra" - jegyezte meg.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a Fidesz a választás napjáig etikus kampányt folytat, ellenfeleit méltóságukban nem bántja meg, a választópolgároknak csak és kizárólag igaz információkat közvetít.

Schmitt Pál kitért arra, hogy a május elsejei uniós csatlakozást követően az életünket alapvetően befolyásolja majd Brüsszel, hiszen a gazdasági szabályozók mintegy 80 százaléka ott születik. Hozzátette: életünk más területeinek jogi szabályozását is 50 százalékban Brüsszelben készítik elő, de ennek a szabályozásnak már mi is alkotó részesei leszünk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek