Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar falvak is csatlakoznának az Unióhoz

Az európai uniós csatlakozás küszöbén a kistelepüléseket anyagilag is fel kell készíteni az unió vidékfejlesztési politikájára - mondta Hargitai János, a Fidesz Falusi Tagozatának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-04-17 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:32.975998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió kapujában minket is fel kellene készíteni arra, hogy azt a vidékfejlesztési szemléletet, amit az Európai Unió sajátjának tekint, Magyarországon is meg lehessen honosítani - fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki a baranyai Nagynyárád polgármestere is.

A kormány hiába kommunikálja azt, hogy mindent megtett a magyar vidék fejlesztéséért, ha a vidéket olyan állapotba hozza, hogy már nem lesz, aki pályázzon az uniós forrásokra, mert a falvak aktív lakossága elvándorol. Hargitai János elmondta: egyetértenek az olcsóbb állam megteremtésével, de az elfogadhatatlan a Fidesz számára, hogy az állam kivonul a kistelepülésekről.

Az önkormányzatok kötelező társulásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban közölte: az, amit nem tudtak alkotmányosan körbebástyázni és megalapozni, azt egyszerűen a pénzügyi finanszírozás kényszerén keresztül fogják kikényszeríteni. Mint mondta, a folyamatnak az a veszélye, hogy a települések képtelenek lesznek fenntartani a helyi szolgáltatásokat.

A Falusi Tagozat üléséről kérdésre válaszolva közölte: elindult egy olyan munka, ami egy leendő kormány számára egy vidékfejlesztési politikához megvalósítható fogódzókat ad.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek