Demeter Ervin: Valakik előre eltervezték és irányították ezt az akciót
Teljesen egyértelműen megállapítható, hogy egy tudatos, és összehangolt akcióval állunk szemben, valakik előre eltervezték és irányították ezt az akciót - mondta Demeter Ervin, a bankbotrányt vizsgáló országgyűlési bizottság elnöke sajtótájékoztatón, vasárnap.
Dátum: 2004-04-18 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:34.530482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bankbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság rendelkezésére álló iratok alapján megállapítotható, hogy 2003 márciusában döntő mértékben közpénzből, jelesül az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) rendelkezésére bocsátott költségvetési források törvénytelen bevonásával történt a Pannonplast Rt. részvényeinek magáncélú és szabálysértő tőzsdei felvásárlása. A gyanús tranzakció pénzügyi hátterét az a 16.019.306.000 forintnyi közpénz biztosította, amelyet az ÁAK Rt. utalt át a K&H Equities Rt.-nél (a továbbiakban: KHE Rt.) vezetett ügyfélszámlájára 2002. december 12-e és 2003. február 6-a között - mondta Demeter Ervin, a vizsgálóbizottság elnöke.
A bizottság megvizsgálta azt is, miként juthatott egy állami vállalat ilyen nagy összegű szabad pénzeszközhöz, és megállapította, hogy az ÁAK Rt. forrásait biztosító Nemzeti Autópálya Rt. (a továbbiakban: NA Rt.) még 2002 decemberében, vagyis közvetlenül az említett pénzmozgásokat megelőzően módosította a földterületszerzés finanszírozására vonatkozó gyakorlatát, amelynek következtében az utófinanszírozásról az előfinanszírozásra tért át - tette hozzá.
Az Állami Számvevőszék alátámasztotta a bizottság következtetéseit
Demeter Ervin elmondta: a vizsgálóizottság megtárgyalta az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a fentiekkel kapcsolatban készült jelentését is, amelyben az ÁSZ, alátámasztva a bizottság következtetéseit, az alábbi megállapításokat tette:
• Az ÁAK Rt. a K&H Equities Rt.-vel folytatott ügyletei során kockáztatta a rendelkezésére bocsátott közpénzeket.
• Az ÁAK Rt. vezetői súlyos és sorozatos mulasztásokat követtek el, amikor nem ellenőrizték a közpénzekkel történő tőzsdei ügyleteket, valamint akkor, amikor ezeket utólag legalizálták.
• Az NA Rt.-nek semmilyen szakmai indoka nem volt arra, hogy az utófinanszírozásról áttérjen az előfinanszírozásra, ezzel segítve elő, hogy a K&H Equities Rt.-hez került többmilliárd forintnyi közpénzt magáncélokra lehessen felhasználni.
A Medgyessy-kormány megkönnyítette a közpénzek elsikkasztását
A bizottság megállapítja továbbá, hogy a közpénzek elsikkasztását, valamint a Pannonplast-részvények állami pénzen történő szabálytalan felvásárlását jelentősen megkönnyítette a Medgyessy-kormány máig tisztázatlan körülmények között meghozott, 292/2002. számú rendelete szintén 2002 decemberében született. A kormány rendelete a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények után meghozott, a pénzmosást megnehezítő szabályozást változtatta meg. Ez a kormányrendelet tette lehetővé, hogy az ÁAK Rt. pénzét kezelő bróker a tőzsdei ügyletekből származó pénzt ismeretlen bankszámlákra utaltathatta - jelentette ki a politikus, majd hozzátette: a kormányrendelet megszületésének körülményeit a vizsgálóbizottság sajnálatos módon nem tudta tisztázni, mivel az ehhez szükséges iratok átadását a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megtagadta.
A bizottság megállapításai között szerepel az is, hogy a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően, az autópálya-építésekért felelős állami tulajdonú gazdasági társaságok (NA Rt., ÁAK Rt.) vezető testületeibe szokatlan és példátlan módon kormánypárti politikusokat delegáltak. Nem kerülhette el ez az eljárás a bizottság figyelmét már csak azért sem, mivel a sikkasztás gyanúsítottja, a K&H Equities Rt. brókere számos, máig tisztázatlan tartalmú kapcsolatot tartott fenn kormánypárti politikusokkal, illetve az elsikkasztott pénz körül számos, a szocialista párthoz közel álló gazdasági társaság neve merült fel - mondta Demeter Ervin.
A bizottság kormánypárti képviselői megakadályozták a szocialista politikusok meghallgatását
Az elnök elmondta azt is, hogy a bizottság csak a felmerült és tisztázásra váró kérdéseket tudta összegezni, de azokra érdemi válaszokat nem kaphatott, mivel a bizottság kormánypárti képviselői megakadályozták a szocialista politikusok meghallgatását.
A Pannonplast-ügyet felderítő és nyilvánosság elé táró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF vagy Felügyelet), valamint annak vezetésére a Medgyessy-kormány az eset napvilágra kerülése óta folyamatosan nyomást gyakorol. Ennek részét képezik a kormánypárti politikusoknak sokszor a fenyegetés határáig elmenő nyilatkozatai, a különböző állami szervek által megindított, de eredménytelenül zárult vizsgálatai, valamint a PSZÁF jogállásának módosításáról szóló törvény váratlan előterjesztése és elfogadása - mutatott rá a politikus. Hozzátette: ez utóbbi tekintetében a bizottság megállapította, hogy a Medgyessy-kormány által elfogadott törvény alapvető célkitűzése a Felügyelet elnökének, Szász Károlynak az eltávolítása anélkül, hogy a kormánynak az ilyen irányú döntését érdemben és szakmailag indokolnia lenne szükséges.
A vizsgálóbizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy:
• hosszabbítsa meg a Vizsgálóbizottság megbízatását a feladatának elvégzéséig;
• szólítsa fel a kormányt, hogy minden, a bizottság feladatköréhez tartozó ügyben keletkezett iratot és dokumentumot adjon át a vizsgálóbizottságnak;
• kérje fel a Rendészeti Bizottságot, hogy vizsgálja meg a rendőrség magatartását és eljárását a Pannonplast ügyben, és arról készítsen jelentést;
• kérje fel a ÁAK Rt és az NA Rt. felett tulajdonosi jogokat gyakorló minisztert, hogy indítson vizsgálatot a társaságoknál történt mulasztások felelőseinek megállapítására ismertette a bizottság javaslatait az elnök.
A vizsgálóbizottság tagjai a hétvégi futárpostával megkapták a jelentéstervezetet. A bizottság jövő kedden, az Országgyűlés által megszabott hat hónapos működés utolsó napján ül össze ismét - közölte Demeter Ervin.
***
A vizsgálóbizottság jelentéstervezete
Összefoglaló megállapítások
A parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy 2003 márciusában döntő mértékben közpénzből, jelesül az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) rendelkezésére bocsátott költségvetési források törvénytelen bevonásával történt a Pannonplast Rt. részvényeinek magáncélú és szabálysértő tőzsdei felvásárlása. A gyanús tranzakció pénzügyi hátterét az a 16.019.306.000 forintnyi közpénz biztosította, amelyet az ÁAK Rt. utalt át a K&H Equities Rt.-nél (a továbbiakban: KHE Rt.) vezetett ügyfélszámlájára 2002. december 12-e és 2003. február 6-a között.
A vizsgálóbizottság megvizsgálta azt is, miként juthatott egy állami vállalat ilyen nagy összegű szabad pénzeszközhöz, és megállapította, hogy az ÁAK Rt. forrásait biztosító Nemzeti Autópálya Rt. (a továbbiakban: NA Rt.) még 2002 decemberében, vagyis közvetlenül az említett pénzmozgásokat megelőzően módosította a földterületszerzés finanszírozására vonatkozó gyakorlatát, amelynek következtében az utófinanszírozásról az előfinanszírozásra tért át.
A bizottság megtárgyalta az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a fentiekkel kapcsolatban készült jelentését is, amelyben az ÁSZ, alátámasztva a Bizottság következtetéseit, az alábbi megállapításokat tette:
• Az ÁAK Rt. a K&H Equities Rt.-vel folytatott ügyletei során kockáztatta a rendelkezésére bocsátott közpénzeket.
• Az ÁAK Rt. vezetői súlyos és sorozatos mulasztásokat követtek el, amikor nem ellenőrizték a közpénzekkel történő tőzsdei ügyleteket, valamint akkor, amikor ezeket utólag legalizálták.
• Az NA Rt.-nek semmilyen szakmai indoka nem volt arra, hogy az utófinanszírozásról áttérjen az előfinanszírozásra, ezzel segítve elő, hogy a K&H Equities Rt.-hez került többmilliárd forintnyi közpénzt magáncélokra lehessen felhasználni.
A bizottság megállapította továbbá, hogy a közpénzek elsikkasztását, valamint a Pannonplast-részvények állami pénzen történő szabálytalan felvásárlását jelentősen megkönnyítette a Medgyessy-kormány máig tisztázatlan körülmények között meghozott, 292/2002. számú rendelete szintén 2002 decemberében született. A kormány rendelete a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények után meghozott, a pénzmosást megnehezítő szabályozást változtatta meg. Ez a kormányrendelet tette lehetővé, hogy az ÁAK Rt. pénzét kezelő bróker a tőzsdei ügyletekből származó pénzt ismeretlen bankszámlákra utaltathatta.
A kormányrendelet megszületésének körülményeit a Vizsgálóbizottság sajnálatos módon nem tudta tisztázni, mivel az ehhez szükséges iratok átadását a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megtagadta.
A bizottság megállapította azt is, hogy a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően, az autópálya-építésekért felelős állami tulajdonú gazdasági társaságok (NA Rt., ÁAK Rt.) vezető testületeibe szokatlan és példátlan módon kormánypárti politikusokat delegáltak. Nem kerülhette el ez az eljárás a Bizottság figyelmét már csak azért sem, mivel a sikkasztás gyanúsítottja, a K&H Equities Rt. brókere számos, máig tisztázatlan tartalmú kapcsolatot tartott fenn kormánypárti politikusokkal, illetve az elsikkasztott pénz körül számos, a szocialista párthoz közel álló gazdasági társaság neve merült fel.
A bankbotrányt vizsgáló bizottság azonban csak a felmerült és tisztázásra váró kérdéseket tudta összegezni, de azokra érdemi válaszokat nem kaphatott, mivel a Bizottság kormánypárti képviselői megakadályozták a szocialista politikusok meghallgatását.
A Bizottság megállapította végül, hogy a Pannonplast-ügyet felderítő és nyilvánosság elé táró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (a továbbiakban: PSZÁF vagy Felügyelet), valamint annak vezetésére a Medgyessy-kormány az eset napvilágra kerülése óta folyamatosan nyomást gyakorol. Ennek részét képezik a kormánypárti politikusoknak sokszor a fenyegetés határáig elmenő nyilatkozatai, a különböző állami szervek által megindított, de eredménytelenül zárult vizsgálatai, valamint a PSZÁF jogállásának módosításáról szóló törvény váratlan előterjesztése és elfogadása. Ez utóbbi tekintetében a Bizottság megállapította, hogy a Medgyessy-kormány által elfogadott törvény alapvető célkitűzése a Felügyelet elnökének, Szász Károlynak az eltávolítása anélkül, hogy a kormánynak az ilyen irányú döntését érdemben és szakmailag indokolnia lenne szükséges.
Részletes megállapítások
Közpénzek a Pannonplast Rt-ben. Az Állami Autópálya Kezelő Rt. és a Nemzeti Autópálya Rt. érintettsége
Előzmények
A rendszerváltás utáni egyik legnagyobb horderejű pénzügyi és politikai botrány egy köztisztviselő elleni brutális támadással vette kezdetét. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, Szász Károlyt 2003. június 16-án a kora reggeli órákban máig ismeretlen személyek megtámadták, és brutálisan bántalmazták. Az intézmény vezetője néhány órával az atrocitás után, kórházi ágyán a rendőrség munkatársainak a támadás lehetséges okaként a pénzügyi felügyelet egyik vizsgálatát, illetve az annak eredményeként rövidesen megszülető határozatát nevezte meg.
A Pannonplast-ügy
A PSZÁF-hoz a Pannonplast Rt. elnök-vezérigazgatója, Fehér Erzsébet fordult panasszal 2003. április 22-én. Beadványában a befolyásszerzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését kérte, mert a rendelkezésére álló információk alapján arra következtetett, hogy a PEVDI Kft.-nek a társaságban szerzett befolyásszerzése mögött egy olyan másik részvényes állhat, amellyel együtt a Pannonplast Rt. felett - jogellenesen - a bejelentett mértéknél jóval nagyobb befolyással rendelkezik.
A Felügyelet a Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzés tárgyában 2003. június 16-án hozott határozatot. (1. sz. melléklet) Ebben megállapította, hogy a felvásárlók (a Britton és a Pevdi Kft. k) megsértették a nyilvánosan működő részvénytársaságokban történő befolyásszerzés szabályait, és ezért 11.500.000 Ft bírságot szabott ki. A határozat megállapította továbbá, hogy a K&H Bank Rt., illetve a K&H Equities Rt. a teljes konstrukció szervezésében, pénzügyi koordinálásában a technikai végrehajtáson jelentősen túlmutató szerepet vállalt. A határozat a Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzéssel kapcsolatos megállapításai között leírja, hogy a Britton Kft. és a Kartonpack Rt. 2003. március 10-én végrehajtott részesedés vásárlását döntően egy külföldi bejegyzésű társaság magyarországi kereskedelmi képviseletének átutalása finanszírozta. A fennmaradó összeg fedezetét (közvetett módon) egy a Britton Llc.-vel rendszeres és jelentős mértékű pénzügyi kapcsolatot fenntartó állami tulajdonban álló (!!!), költségvetési forrásokból gazdálkodó gazdasági társaságtól származó átutalás biztosította. A Felügyelet megállapítása szerint a hivatkozott közpénz az Állami Autópálya Kezelő Rt.-től származik.
Az ügyletben résztvevő gazdasági társaságok által könnyedén kifizethető bírság kiszabása nem jelentett gondot, azonban az állami pénzek felhasználásának (elsikkasztásának) leleplezése hatalmas lavinát indított el. Ennek a megállapításnak a kihagyásáért próbálták a vizsgálatot végzőket először megvesztegetni, majd ennek sikertelenségét követően megfenyegetni. Valószínű, hogy ez a megállapítás okozta a PSZÁF elnök brutális bántalmazását is, mert az elkövetők tudták azt, amit a Felügyelet csak később derített ki, nevezetesen azt, hogy a Pannonplast-részvények megvásárlása szinte teljes egészében közpénzből, az Állami Autópálya Kezelő Rt. pénzéből történt. A PSZÁF ezt csak később, nemzetközi együttműködés keretében beszerzett információk értékelését követően tudta megállapítani. Ezt a Vizsgálóbizottság kérdéseire 2004. április 5-én küldött PSZÁF-levél tartalmazza. Az ebben foglaltak szerint a Felügyelet egyértelműen megállapította, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt.-től származó források nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a Pannonplast Rt. részvényeinek a Britton Kft., a Kartonpack Rt. és a PEVDI Divat Kft. által történt felvásárlásának finanszírozásában. Az ÁAK Rt. K&H Equities Rt.-nél vezetett ügyfélszámlájáról származó átutalások nélkül a részvényvásárlások szükséges ellenértéke nem volt biztosított. A Pannonplast-vizsgálat keretében, illetve annak lezárását követően beszerzett dokumentumok alapján megállapíthatóvá vált, hogy a Britton Kft. és a Kartonpack Rt. 2003. március 10-én, összesen 754.800.000 forintért végrehajtott Pannonplast részesedés vásárlását az ÁAK Rt. forrásai valószínűsíthetően teljes egészében, de legalább 466.681.257 forint erejéig finanszírozták. A PEVDI Kft. 2003. március 19-én végrehajtott, 468.587.300 forint értékű részvényvásárlását 273.125.500 forint erejéig finanszírozta az ÁAK Rt.-től származó átutalás.
Az autópálya-építésre szánt közpénzek magáncélú részvények vásárlására történő felhasználását az tette lehetővé, hogy az ÁAK Rt. 2002. december 12. és 2003. február 6. között a K&H Equities Rt.-nél vezetett ügyfélszámlájára hét esetben, összesen 16.019.306.000 forint értékben hajtott végre átutalást.
A PSZÁF intézkedései
A befolyásszerzés szabályainak megsértését feltáró vizsgálat tapasztalatai alapján a Felügyelet a K&H bankcsoport működésének jogellenességét és komoly visszaélések alapos gyanúját észlelte, ezért a határozat kiadásának napján, 2003. június 16-án az országos rendőrfőkapitány, a legfőbb ügyész és a nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár (Tóth András) részére - az elnököt ért támadás lehetséges okait feltárva - bejelentést tett. Ebben feltárta a K&H Bank Rt.-nek a visszaélésekben betöltött szerepét (többek között az ÁAK Rt. pénzeszközeinek külföldi vállalkozások nem létező magyarországi kereskedelmi képviselete, a Montrade Ltd. javára teljesített átutalásait) és az ebben tanúsított aktív közreműködését. A bejelentéshez megküldésre került a vizsgálatot lezáró határozat teljes szövege, valamint az üggyel kapcsolatos vizsgálati jelentés is. Még ezen a napon hasonló tartalmú, a K&H Bank Rt. jogellenes tevékenységére kitérő írásbeli tájékoztatást küldött a PSZÁF Medgyessy Péter miniszterelnök és László Csaba pénzügyminiszter részére is.
Másnap, 2003. június 17-én - Draskovics Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke által írt aznapi levelére válaszként - további részletes tájékoztatást kapott a miniszterelnök úr a Pannonplast- vizsgálat megállapításairól. Szintén ezen a napon a BRFK és a Nemzetbiztonsági Hivatal (a továbbiakban: NbH) munkatársai is részletes információkat kaptak - a Pannonplast vizsgálatain túlmenően - a K&H csoport, illetve Kulcsár Attila visszaélésben betöltött szerepéről, a K&H intézmények különleges elbánásban részesülő ügyfeleiről, a nem létező társaságoknak a bankcsoportnál vezetett számláiról, és két megnevezett szír állampolgárnak az Inter-Európa Bank Rt.-nél vezetett bankszámlájáról, illetve az arra rendszeresen érkező, meglehetősen gyanús átutalásokról. Másnap a tájékoztatás kiegészítéseként Medgyessy Péter miniszterelnök úr részére megküldésre kerültek a felügyeleti megállapításokat alátámasztó, bizonyító erejű dokumentumok másolatai, amelyek alapján a K&H Bank Rt. és a K&H Equities Rt. visszaélésben betöltött központi szerepének gyanúja megállapítható volt.
Mindezeket követően az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a tartalmilag feljelentésként kezelt felügyeleti bejelentés alapján lefolytatandó nyomozást bűncselekmény alapos gyanújának hiányában 2003. június 30-án megtagadta. (Kulcsár Attila ezt követően elhagyta Magyarországot.) A Fővárosi Főügyészség 2003. július 18-án hozott határozatában az ORFK nyomozást megtagadó határozatát hatályon kívül helyezte, és az ügyben nyomozást rendelt el. Az indokolás szerint a nyomozati iratok felülvizsgálata során megállapításra került, hogy a nyomozó hatóság a feljelentés-kiegészítés keretein belül beszerzett iratokat nem értékelte teljes körűen. Ezen iratok az ÁAK Rt. sérelmére elkövetett sikkasztás bűntette, valamint pénzmosás gyanúját alapozták meg.
Az Állami Számvevőszék megállapításai
A PSZÁF által feltárt bankbotrány már az elnököt ért brutális támadás napján az Országgyűlés témái közé került. Az ezt követő héten az ellenzék vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte. A vita során a kormánypártok nem járultak hozzá a Házszabálytól való eltéréshez, így a javaslatnak még a tárgyalása sem kezdődhetett meg a nyári szünet előtt. Ezt követően az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságának elnöke az Állami Számvevőszék vizsgálatát indítványozta. Hasonló kezdeményezést tett a PSZÁF elnöke is. A kezdeményezések megalapozottságát elismerve a miniszterelnök az ÁSZ ellenőrzését kérte. A Számvevőszék elnöke a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium működésének folyamatban levő ellenőrzését ekkor kiegészítette az Állami Autópálya Kezelő Rt. pénzbefektetési tevékenységének célvizsgálatával. A jelentés 2003. decemberében készült el. (2. sz. melléklet)
Az Állami Számvevőszék megállapításai szerint az ÁAK Rt. megalapításától kezdve rendelkezett átmenetileg szabad pénzeszközökkel (pl.: 2001. december 31-én mintegy 7 milliárd, 2002. december 31-én mintegy 18 milliárd forinttal). A társaság számára számlavezető bankjai 2002. december 11-ig bezárólag végeztek értékpapírügyleteket, melyek tárgya minden esetben állampapír volt, így azok pénzügyi kockázatot nem jelentettek. Az ügyletekről minden esetben letéti igazolások születtek.
A társaság harmadik negyedévi gazdasági és pénzügyi helyzete nem indokolta, hogy 2002-ben új befektetési lehetőségeket keressenek, mégis november elején a KHE Rt.-vel befektetési tanácsadásra keret-megállapodást, értékpapír adásvételére pedig bizományosi keretszerződést kötöttek, és egyúttal értékpapír-ügyfélszámlát nyitottak az ügyletek lebonyolítása céljából. A szerződések megkötéséről az ÁAK Rt. vezérigazgatója az igazgatóságot nem tájékoztatta akkor sem, amikor a Nemzeti Autópálya Rt. által átutalt előlegből az ÁAK Rt. értékpapírt vásároltatott. A vezérigazgató szabályozás hiányában hatáskörét kiterjesztően értelmezte, tekintet nélkül az értékhatárra és az ügylet kockázatára. Az igazgatóság tájékoztatásának hiánya az ÁAK Rt. vezérigazgatóján túl az NA Rt. vezérigazgatójának is felróható, mivel ő egyben az ÁAK Rt. igazgatóságának elnöke is. Az ÁAK Rt. az MFB Rt.-től kapott tőkeemelésből és az NA Rt. által átutalt előlegekből, összesen 16 milliárd Ft-ot úgy helyezett el a K&H Equities Rt.-nél vezetett ügyfélszámláján, hogy a társaságnál az átmenetileg szabad pénzeszközök felhasználására semmilyen belső előírása, szabályzata nem volt. Nem szabályozták a pénzügyi befektetések nyilvántartásának, értékelésének és elszámolásának rendjét és módját sem. Az ÁSZ megállapítása szerint a társaság állami feladatot lát el, továbbá olyan pénzt helyezett el a brókercégnél, amely az állami költségvetésből származott, így az minden szempontból közpénznek minősül.
2002 decemberében az NA Rt. a földterületszerzés finanszírozásának gyakorlatát megváltoztatta, az utólagos finanszírozásról az előfinanszírozásra tért át. Ennek keretében 2002 decemberében két részletben 10 milliárd Ft-ot utalt át az ÁAK Rt. részére előlegként. Az ÁSZ megállapította, hogy az előfinanszírozásnak szakmai indoka nem volt. (Ennek utólag az ad külön jelentőséget, hogy az előfinanszírozásra való áttérés eredményeként az ÁAK Rt. további jelentős összegű, átmenetileg szabad pénzeszközhöz jutott, és ez volt a forrása a KHE Rt.-nél elhelyezett befektetések döntő hányadának.)
Összességében megállapítható, hogy az ÁAK Rt. vezetői felelőtlenül jártak el, mert az ÁSZ megállapítása szerint a szerződésben foglaltak végrehajtását, valamint azt, hogy a számlán milyen tranzakciók történtek nem ellenőrizték, nem kértek rendszeres elszámolást, nem követelték meg a saját nyilvántartásukhoz szükséges dokumentumokat, letéti igazolásokat és a tőzsdei ügyleteket is utólag legalizálták. Az ÁSZ megállapította továbbá, hogy az ÁAK Rt.-nél a vezetői és a folyamatba épített ellenőrzés nem működött, és a társaság a KHE Rt.-vel folytatott ügyleteivel kockáztatta a rendelkezésére bocsátott közpénzt.
VIP-lista, Kulcsár Attila politikai kapcsolatai, Tóth András államtitkár, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség magatartása az ügyek során
VIP-lista, azaz a kiemelt ügyfelek
A K&H Bank brókercége, a K&H Equities Rt. ügyfeleinek egy részét kiemelt ügyfélként kezelte, és részükre "extra hozamokat" ígérő befektetési lehetőségeket kínált. Ide, a brókercég ún. "VIP-ügyfelei" közé nem volt könnyű bejutni, hiszen ahhoz legalább 30 millió forintos induló tőkére és meglehetősen jó összeköttetésekre volt szükség. A cég a kiváltságosok közé bekerülőket a piaci kamatokat jelentősen meghaladó, évi 15-20 százalékos hozammal kecsegtette (és ajándékozta meg). A nyilvánosságra került információk szerint a kiemelt ügyfelekről a velük személyesen foglalkozó Kulcsár Attila egy több mint száz főt és jó néhány gazdasági társaságot tartalmazó listát állított össze. A listát a rendőrség a büntetőeljárás során felhasználta. A Vizsgálóbizottság a "VIP-ügyfelek" listáját a K&H-tól bekérte, azt azonban banktitokra hivatkozva nem kapta meg. A nyilvánosságra került lista alapján megállapítható, hogy az ott szereplő magánszemélyek és társaságok jelentős része meglehetősen erős szálakkal kötődik a szocialista párthoz. Találhatók közöttük politikusok (Karl Imre volt szocialista képviselő, Garamszegi Gábor volt fővárosi szocialista képviselő), a szocialistákhoz közelálló gazdasági társaságok [ALTUS Rt. - Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter tulajdona; Pál és Cápa Kft., American-Hungarian Fashion House Inc. - Endrényi Éva (az MSZP elnökének "hölgy ismerőse") cége; Ramexa Rt. - a miniszterelnök barátjának érdekeltsége; a DEMISZ által alapított Panoráma Szálloda Rt.], nagybefolyású média személyiségek (Forró Tamás - Napkelte, Pintér Dezső - TV2, György Gábor - Sláger Rádió, Börcsök Dezső - Népszava, Bleuer István - az ESMA Kft. és a Népszava volt tulajdonosa), továbbá olyan off-shore cégek, ahol a tulajdonosok személye - szándékuk szerint - rejtve maradt (Britton Interinvest Llc., Geometax Holdings Ltd., Firts Capital Invest Llc., Balmoral Group Ltd., Ashmore Investments Llc.).
Kulcsár Attila politikai kapcsolatai
A fentieken túlmenően Kulcsár Attila politikai kapcsolatait a neki tulajdonított, "Pénzügyi rendszer" címet viselő feljegyzés mutatja be. Ebben a bróker a következőket írja:
"MSZP-hez kapcsolódó pénzügyi tranzakciók és kötődések: a 2002. évi választásokat megelőzően felkerestek a jelenlegi Kormány magas rangú vezetői, hogy támogassam választási kampányukat és vegyek részt pénzügyi bonyolításaikban is. Én ennek eleget is tettem, mivel baráti szálak kötöttek hozzájuk. A K&H Bank és a Britton is támogatta pénzügyileg az MSZP választási kampányát: .... ...... szocialista képviselő részére a Britton vásárolta, biztosította számára azt a Peugeot 607-es gépkocsit, amit a mai napig is használ; szintén a Britton finanszírozta és szervezte .... .... szocialista képviselő teljes választási kampányát, valamint ....... ..... szocialista polgármester választási kampányát is pénzügyileg nagymértékben támogatta és segítette .... ...... szintén szocialista polgármester is jelentős pénzügyi támogatásban részesült.
[...]
.... ...... szocialista államtitkárral szintén a kormányváltást követően találkoztam, akivel szoros üzleti kapcsolat alakult ki. Több informatikai közbeszerzési ügyben is részt vettem, mint pénzügyi bonyolító."
Tóth András államtitkár és a Nemzetbiztonsági Hivatal
A Nemzetbiztonsági Hivatal Medgyessy Péter kormányfő utasítására, a PSZÁF elnökét ért brutális támadást követően vizsgálatot indított. Ennek során a Pannonplast-ügy több szereplőjét - köztük Kulcsár Attilát is - ún. műveleti feldolgozás alá vonták, megfigyelték, telefonját lehallgatták. A "nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár" az operatív műveletekkel párhuzamosan - látszólag - magánakcióba kezdett. Furcsa, a szolgálatok elemi szabályait sutba dobó módon személyesen találkozott Kulcsár Attilával, akitől a botrány szocialista szálairól érdeklődött. A találkozóra - amelyről sem jegyzőkönyv, sem feljegyzés nem készült - Bánáti János ügyvédi irodájában került sor. Szokatlannak értékelhető, hogy a szolgálatokat irányító miniszter nevében eljáró államtitkár konkrét műveleti tevékenységben vesz részt, és az is, hogy az államtitkár a szolgálatok történetében példátlan módon a célszemélyhez "házhoz megy". A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elmondottak szerint Tóth András államtitkár Bánáti János ügyvéd kezdeményezésére találkozott Kulcsár Attilával. Az ügyvéd neve nem ismeretlen a közvélemény előtt, mert ő látta el a választások előtti időszakban Medgyessy Péter - akkor miniszterelnök-jelölt - védelmét a Gresham-ügyben.
A találkozót megelőzően - 2003. június 26-án - Tóth András államtitkár délelőtt beszámoltatta a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársait a vizsgálat állásáról. Aznap délben pedig Bácskai János dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatója tájékoztatta ismereteiről, így teljes körű információkkal rendelkezve vehetett részt a bankbotrány főszereplőjével folytatott megbeszélésen. Az államtitkár későbbi nyilatkozatai szerint a találkozón Kulcsár Attila lényegében beismerő vallomást tett neki. Ennek ismeretében különösen furcsa, hogy az irányítása alatt álló Nemzetbiztonsági Hivatal csak a találkozót követő 12. napon tett feljelentést, amikor a gyanúsított már "a titkosszolgálatok díszkíséretében," a Kirgiz Köztársaság tiszteletbeli konzuljának autóján elhagyta az országot.
A rendőrség magatartása az ügyek során
A rendőrség az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága részére adott tájékoztatás szerint az NbH 2003. július 7-ei feljelentését megelőzően nem rendelkezett semmilyen információval az elkövetett bűncselekményekről. A nyomozás elrendeléséig a rendőrség Kulcsár Attilával mint gyanúsítottal nem foglalkozott, mivel az NbH a feljelentést megelőző időszakban semmilyen intézkedésre okot adó információt nem adott az ügyben.
Ennek azonban ellentmond az NbH főigazgatójának a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén adott tájékoztatója szerint keletkeztek olyan információk, amelyek alapján Kulcsár Attila fontolgatja, hogy (esetleg) el kell hagynia az országot, és erről tájékoztatták a rendőrséget is. A főigazgató a bizottságnak elmondta: arról is rendelkeztek információval, hogy maga Kulcsár Attila tájékoztatta a rendőrséget, hogy el fog az országból távozni.
Tudomása van a Vizsgálóbizottságnak arról is, hogy 2003. június 17-én a PSZÁF munkatársai tanúkénti meghallgatásuk alkalmával a rendőrség részére részletes információkat adtak Kulcsár Attilának a visszaélésekben betöltött szerepéről, és június 26-án másolati példányban átadták a Felügyelet rendelkezésére álló, pénzmosási szempontból komoly gyanút keltő, az ún. "hídszámlával" kapcsolatos teljes dokumentációt, aminek többsége Kulcsár Attilához köthetően keletkezett.
Tényszerűen megállapítható, hogy a Pannonplast-ügyben kulcsszerepet játszó három személynek (Kulcsár Attila, Schöntal Henrik és Abdo Mahmoud) sikerült az igazságszolgáltatás elől külföldre menekülnie.
Mindezeket figyelembe véve a rendőrség magatartásának és munkájának a megítélése a büntetőeljárás befejezését követően lehetséges.
Politikai, gazdasági és személyi összefonódások a sikkasztás és a pénzmosás keretében
Politikusok az autópálya cégeknél
A Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően az autópálya-építésért felelős állami tulajdonú gazdasági társaságok (NA Rt., ÁAK Rt.) vezető testületeibe szokatlan és példátlan módon kormánypárti politikusokat is delegáltak. Ekkor, 2002. június 18-án került a Nemzeti Autópálya Rt. igazgatóságába Ungár Klára volt szabaddemokrata országgyűlési képviselő és Lakos Imre fővárosi szabaddemokrata önkormányzati képviselő. A felügyelő bizottságba pedig Nikolits István volt szocialista képviselő és Somlyódy Csaba szocialista fővárosi önkormányzati képviselő. 2002. július 30-án került az Állami Autópálya Kezelő Rt. igazgatóságába Gáldi György, a szocialisták megyei önkormányzati képviselője és Kardos Péter, a szocialisták fővárosi önkormányzati képviselője.
A Pannonplast-ügy kirobbanását követően számos kormánypárti politikus neve került összefüggésbe a bankbotránnyal. A több milliárdos sikkasztás gyanúsítottja, a K&H Equities Rt. brókere máig tisztázatlan tartalmú kapcsolatokat tartott fenn kormánypárti politikusokkal, illetve az elsikkasztott pénz körül számos, a szocialista párthoz közelálló gazdasági társaság neve merült fel. A Vizsgálóbizottság csak a felmerült és tisztázásra váró kérdéseket tudja összegezni, de azokra érdemi válaszokat nem kaphatott, mert a Bizottság kormánypárti képviselői megakadályozták a szocialista politikusok meghallgatását.
Medgyessy Péter miniszterelnök
A Felügyelet a K&H Equities Rt.-nél folytatott vizsgálata során feltárta, hogy a brókercégnél elsikkasztott milliárdok egy része különböző off-shore cégeken keresztül az Inter-Európa Bank Rt.-hez került. Az országos rendőrfőkapitánynak a Bizottság részére megküldött tájékoztatása szerint az Inter-Európa Bank Rt. pénztárából a 2000. év végétől két Magyarországon élő, szír állampolgárságú személy (E. A. Hassan és A. Mahmoud) összesen mintegy 6,2 milliárd forintot vett fel, amely a nyomozás eddigi adatai alapján összefüggésben van a K&H Equities Rt.-nél történt bűncselekményekkel. A törvénytelenségek kezdetén (2001 októberéig) az Inter-Európa Bank Rt. elnöki feladatait Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök látta el. A kormányfő a bűncselekmény-sorozat kapcsán feltett kérdésekre a sajtóban csupán annyit felelt, hogy a 6,2 milliárdnak csak kis részét vették fel az ő elnöksége alatt.
A botrányban felbukkan a miniszterelnök barátja, Alexandru Mudura is, és felvetődik a gyanú, hogy a résztulajdonában levő nagyváradi Lotus Plázát is az ÁAK Rt.-től elsikkasztott pénzekből építették fel. A K&H Equities Rt.-nél készült belső vizsgálati jegyzőkönyv számos olyan felvetést tartalmaz, ami a miniszterelnököt a Plázával hozza kapcsolatba. A beruházáshoz egyébként a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően az állami tulajdonú Eximbank jelentős támogatást nyújtott.
A 292/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet megszületésének körülményei is tisztázásra várnak. A kormánynak ez a rendelete a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények után meghozott, a pénzmosást megnehezítő szabályozást változtatta meg, és tette lehetővé, hogy az ÁAK Rt. pénzét kezelő bróker a tőzsdei ügyletekből származó pénzt ismeretlen bankszámlákra utaltathassa át. Máig sem tudjuk, hogy a sikkasztást megkönnyítő rendeletet a kormány hozta meg, vagy arról a miniszterelnök egy személyben döntött.
A Bizottság nem tudott kérdéseket feltenni a miniszterelnöknek, így arra sem kaphatott választ: miért a K&H Bank Rt. korábbi vezetőjét, az erősen vitatott előéletű Erős Jánost nevezte ki a Magyar Fejlesztési Bank (a továbbiakban: MFB) élére. (2002. december 31-ig az autópálya-építés, illetve az állami autópálya cégek felügyelete az MFB-hez tartozott.)
László Csaba és Draskovics Tibor, a K&H Bank Rt. volt vezérigazgató-helyettesei
László Csaba, a Medgyessy-kabinet előző pénzügyminisztere a kormányváltás előtt a K&H Bank Rt. vezérigazgató-helyettese volt, így felvetődik a kérdés, hogy ilyen minőségében felelős-e a pénzintézetnél történtekért. Ő irányította a K&H Bank és az ABN Amro Bank fúzióját, és ő felügyelte a két pénzintézet értékpapír-kereskedelmi cégeinek összeolvadását, amelynek során létrejött a K&H Equities Rt. Kabinetfőnöke, az a Fenyővári Noémi volt, aki a K&H Equities Rt. volt vezérigazgatójának, Csuka Lászlónak az élettársa. Csukát a K&H Bank Rt. feljelentette számos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Draskovics Tibor a bankban betöltött vezető beosztását követően Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnökeként elsőként kapott tájékoztatást a PSZÁF-tól a K&H-nál történt visszaélésekről. Szükséges annak a tisztázása, hogy a rendelkezésére álló információk alapján megtette-e a megfelelő lépéseket az ügy mielőbbi tisztázása érdekében.
A nyilvánosságra került információk alapján a következő személyek szerepének tisztázása indokolt:
Baja Ferenc volt kampányfőnök és Puch László, az MSZP pénztárnoka,
Lamperth Mónika belügyminiszter és férje, Jegesy András,
Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár,
Endrényi Éva (Kovács László szocialista pártelnök "hölgy ismerőse"),
Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Karl Imre,
Szocialista polgármesterek (Horváth Csaba, Bp. II. ker és Andó Sándor, Bp. X. ker.),
Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter,
Garamszegi Gábor, volt szocialista fővárosi önkormányzati képviselő.
A 292/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőző államigazgatási és politikai egyeztetés
A Kulcsár Attila és társai által elkövetett milliárdos sikkasztás végrehajtását, valamint a Pannonplast-részvények állami pénzek felhasználásával történő szabálytalan felvásárlásának lebonyolítását jelentősen megkönnyítette a Medgyessy-kormány 2002. december 27-i kormányrendelete, amely 2003. január 1-én lépett hatályba. Ez a rendelkezés egyetlen szó beiktatásával alapjaiban változtatta meg az értékpapírügyletekből származó pénzösszegek és az értékpapír-forgalomban részt vevő állami pénzek követhetőségét. A dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet módosítása lehetővé tette, hogy az ügyfél értékpapírügyletből származó pénzét bármely bankszámlára utaltathassa. Ide értendők a külföldre, vagy belföldre, valamint magánszemélyek, vagy gazdasági társaságok részére történt utalások egyaránt.
A 2001. szeptemberi terrortámadások után, az Európai Uniós tagországokkal és jelöltekkel egységesen, az Unió által elfogadott normák alapján hozta meg összehangolt intézkedéseit a terrorizmus elleni fellépés érdekében, valamint az azt finanszírozó pénzmosás megakadályozására. Az akkori kormány rendeletben szabályozta - többek között - az ügyfélszámla és az értékpapírszámla vezetésének szabályait (ügyfélszámlán az ügyfél értékpapírügyleteire szánt, vagy abból eredő pénze van, míg az értékpapírszámlán az ügyfél által az ügyfélszámlája terhére vásárolt, és elektronikus úton előállított, úgynevezett dematerializált értékpapírokat tarják nyilván). A módosításig hatályos rendelkezés szerint ha az ügyfél eladott az értékpapírszámláján lévő értékpapírokból, akkor a kapott összeg kizárólag az ügyfélszámlájára kerülhetett. Ha szüksége volt erre a pénzre, akkor például valamely banknál vezetett bankszámlájára utalhatta és vehette fel, vagy utalhatta bárhová. Semmiképp sem tehette azonban azt meg, hogy az eladott értékpapírjaiért kapott ellenértéket valamely idegen bankszámlára utalja. A kormány célja ezzel a korlátozással az volt, hogy megakadályozza a Magyarországon folytatni kívánt pénzmosási tevékenységet.
Javaslatok
A Vizsgálóbizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy:
• hosszabbítsa meg a Vizsgálóbizottság megbízatását a feladatának elvégzéséig;
• szólítsa fel a Kormányt, hogy minden, a bizottság feladatköréhez tartozó ügyben keletkezett iratot és dokumentumot adjon át a Vizsgálóbizottságnak;
• kérje fel a Rendészeti Bizottságot, hogy vizsgálja meg a Rendőrség magatartását és eljárását a Pannonplast ügyben, és arról készítsen jelentést;
• kérje fel a ÁAK Rt és az NA Rt. felett tulajdonosi jogokat gyakorló minisztert, hogy indítson vizsgálatot a társaságoknál történt mulasztások felelőseinek megállapítására.
Budapest, 2004. április 18.
fideszfrakcio.hu