Szegedi Szabadtéri Játékok
William Shakespeare: III. Richárd című drámájának bemutatójával július 5-én kezdődik és augusztus 20-ig tart a Szegedi Szabadtéri Játékok immár 71. rendezvénysorozata - hangzott el szerdán a programokat ajánló budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-05-22 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:06.276278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok főigazgatója elmondta: a III. Richárd első alkalommal szerepel a Dóm téri ajánlatok sorában. Az előadás címszerepét Kulka János játssza, a további főbb szerepekben Törőcsik Mari, Ónodi Eszter, Bálint András, Székhelyi József és Szervét Tibor lép fel a Valló Péter rendezésében két esten színre kerülő darabban.
A nagy sikerű Made in Hungária című musical, Fenyő Miklós és Tasnádi István szerzőpáros darabja július 12-én és 13-án lesz látható.
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice: Evita című rockoperája - a tavalyi nyolc teltházas előadás után - ezúttal három előadáson elevenedik meg július 19-21. között.
A Győri Balett a Purim, avagy a sorsvetés című előadást mutatja be július 26-án.
Az idei szezon egyik legnagyobb sikerének ígérkező eseményén, július 27-én Ennio Morricone koncertezik Szegeden. A világhírű olasz zeneszerző filmekhez készített kompozícióit vezényli száztagú zenekar és százhúsz tagú kórus élén. A hangversenyen olasz énekesek, illetve hangszeres szólisták is közreműködnek.
Bábeltorony címmel augusztus 2-án, illetve 3-án láthatja a publikum a XX. Nemzetközi Néptáncgálát. Az est rendező-koreográfusai Demarcsek György és Szilágyi Zsolt.
Georges Bizet operája, a Carmen augusztus 9-én és 10-én ismét színre kerül a szabadtéri színpadon. Akárcsak hét évvel korábban, ezúttal is Nagy Viktor az előadás rendezője. Carmen szerepében Komlósi Ildikó lép a közönség elé.
A közkedvelt Dóm Dixie Gálára augusztus 11-én várják az érdeklődőket. A nemzetközileg is elismert állandó házigazda, a Storyville Jazz Band mellett ismét fellép a Molnár Dixieland Band és műsort ad a svéd Carling Family formáció.
A "Jön-e velem naccsád shimmyt járni..." operettsláger szövegrészletével invitálják a műfaj kedvelőit a Halasi Imre rendezte gálára augusztus 17-én. A műsorban Kálmán Imre, Johann Strauss, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál és Jacobi Viktor örökzöld melódiái csendülnek fel.
A következő napon együtt muzsikál majd a 100 tagú Cigányzenekar és a Boban Markovic Orkestar.
A Szegedi Szabadtéri Játékok ez évi programja az Ukrán Állami Néptánc Együttes augusztus 20-i fellépésével zárul. A száz táncos és a hatvantagú zenekar japán és amerikai vendégszereplést követően érkezik Magyarországra.