Újabb demonstrációt tartottak a Baumag kisrészvényesei
Újabb demonstrációt tartottak a Baumag kisrészvényesei vasárnap délelőtt Budapesten - mondta Máriás Mária, a társaság volt ellenőrző bizottságának tagja az MTI-nek.
Dátum: 2004-04-18 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:53:37.152841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Máriás Mária elmondta: a demonstráció célja az volt, hogy a kisbefektetőknek hiteles tájékoztatást adjanak a jelenlegi helyzetről, kérdéseiket pontosan megválaszolják.
A demonstráción 800-1.000 kisbefektető vett részt - tette hozzá. Máriás Mária közölte: a kisbefektetők leggyakoribb kérdése az volt, hogy hogyan döntsenek, kérjék-e a felszámolóbiztos regisztrálását.
Véleménye szerint még elég idő áll rendelkezésre, hiszen csak a jövő héten jelenik meg hivatalosan a társaság felszámolásáról szóló határozat. Hozzátette: Balázs László, a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet elnöke szintén a jövő héten juttatja el hozzájuk megoldási javaslatait.
A VI-VII. kerületi Rendőr-főkapitányság csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt 2003. október 15-én indított nyomozást, mert a Baumag szövetkezet mintegy 18 ezer kisbefektetője nem tudott hozzájutni 40 milliárd forintnyi befektetett pénzéhez.
MTI - fideszfrakcio.hu